Elöljáróban annyit mondunk: Max Verstappen-mánia.

A 2021-es szezonban 36 év után visszatért Hollandiába a Forma–1 mezőnye. A  zandvoorti futamot telt ház – pontosabban a koronavírus miatt bevezetett korlátozás által meghatározott maximálisan létszámú közönség – előtt zavarták le, ebben pedig nagy szerepe van Max Verstappennek, aki ráadásul hazai pályán meg is nyerte a Holland Nagydíjat – gondolhatod, mekkora volt a megőrülés.

A Verstappen-mánia hatalmas méreteket öltött Hollandiában, jövőre pedig ismét telt ház előtt fogják megrendezni a zandvoorti versenyhétvégét – hacsak a koronavírus nem szól közbe. Ezzel kapcsolatban a holland De Telegraaf arról ír,

mivel a 2022-es Holland Nagydíjra már most közel négyszeres a túljelentkezés – négyszázezren szeretnének jegyhez jutni –, ezért sorsolás alapján fogják eldönteni, hogy ki kap jegye(ke)t

– a december 6-i héten jelentik be, hogy kik azok a szerencsések, akik részt vehetnek egy újabb narancssárga megőrülésen.

A 2022-es jegyek nagy részét egyébként már megkapták azok a rajongók, akik idén a koronavírus miatt korlátozott kapacitás miatt nem tudtak bejutni.

(Forrás: De Telegraaf, Parc Fermé, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Előfordulhat egy Djokovicéhoz hasonló botrány a Forma–1-ben?