A Duster egy belevaló terepjáró, aminek a plató is nagyon jól áll. A Dacia pick-upját két évvel a prototípus után most gyártásra kész változatban mutatták be, rendelhető is, de sajnos nálunk nem lehet kapni.

A Daciának nem ez lenne az első pick-upja, hiszen az 1310-es mintájára a legelső Logan is elkészült platós változatban. A kisteherautó aztán kikerült a kínálatból, pedig az időközben megjelent Duster remek alapot adna hozzá. Dél-Amerikában dupla kabinnal és Renault-jelvénnyel kapni is lehet Duster pick-upot, most a rövidebb európai változatot mutatták be.

A képek láttán el kell ismernünk, hogy a Dusternek nagyszerűen áll a plató.

A Dacia terepjáróján a karosszériát a B-oszlop mögött elvágták, és tágas rakteret tettek rá: a 4,34 méter hosszú pick-up platója 1,65 méter hosszú, 1,35 méter széles, 1000 liter az űrtartalma, és az 500 kilogrammos terhelhetőség is teljesen megfelelő ebben a méretkategóriában.

A Duster pick-up a 115 lóerős, dízelmotoros, összkerékhajtású változatból készül, az egyszerűség kedvéért kizárólag fehér színben.

Nem a Dacia gyártósoráról kerül le, hanem a romániai Romturingia alkotása, ahol régóta foglalkoznak egyedi Dusterek építésével. A pick-up a romániai kereskedésekben már rendelhető 22 500 euróért, de az exportjáról nincs hír.

Ez is érdekelhet:

Meglepően modern lett az új Dacia Sandero és Logan

Mindent elmondunk a legújabb Daciákról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában