A nevét már bejelentették, és mostantól rendelhető a Honda elektromos kisautója, legalábbis a legnagyobb európai piacokon. A konfigurátorból kiderül, hogy a bemutatóján látott fehéren kívül más színben is nagyon jól néz ki.

Mostantól hivatalosan is rendelhető a Honda elektromos kisautója, amit még két éve mutattak be tanulmányautóként, és idén már gyártásba kerül. Az árát még mindig nem tudni, de 800 eurós előleg mellett lehet jelentkezni rá a legnagyobb európai piacokon, így Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és az elektromos autókban gazdag Norvégiában.

A konfigurátorból kiderül, hogy az elsőként mutatott fehéren kívül más színekben is nagyon jól néz ki: feketében, acélszürkében, kékben és sárgában rendelhető a Honda e. A paramétereivel továbbra is adós a japán gyártó, csak annyit tudni, hogy

az elektromotor a hátsó kerekeket hajtja, a hatótávja egy feltöltéssel 200 kilométer felett lesz, és 30 perc alatt 80 százalékra tölthető fel.

A Honda e, úgy tűnik, még látatlanban is nagy siker, eddig már 25 ezren jelezték a szándékukat a gyártó felé, hogy beszereznék az elektromos kisautót.

Hasonlóan keresett a Volkswagen elektromos autója, az ID.3 is:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában