A vadonatúj Continental GT bemutatása után már várható volt, hogy elkészül a versenyváltozata is. A GT3-as pályagép pedig nemcsak akkora légterelő szárnyat kapott, amin egy család is megebédel, hanem közel egy tonnával könnyebb is az utcai autónál.

Jövőre újabb versenyautóra készülhetsz, ha követed a nemzetközi GT sorozatokat, elkészült ugyanis a Bentley vadonatúj pályagépe. Persze a W12-es motorral szerelt, összkerékhajtású, faberakás mögé bújtatható érintőképernyős Continental GT olyan luxustank, ami nem éppen versenyautónak termett, de az M-Sport műhelyben csodát tettek vele.

Csodás túrakocsi a vadonatúj Bentley Continental GT

Szintet lépett a luxus terén a legújabb Bentley.

Minden felesleges extrát kidobtak belőle, még a tizenkét hengeres motort is, úgyhogy a versenyautó jóval előbb kapja meg a Bentley 4 literes biturbó V8-asát, mint az utcai modell. A tömegét ezzel sikerült a szabályokban meghatározott 1300 kilogrammra szorítani, ami azt jelenti, hogy 950 kilogrammot, egy komplett kisautó súlyát spórolták meg az utcai változathoz képest.

550 lóerőre képes a GT3-as versenyautó, amit gigantikus méretű hátsó légterelő szorít az aszfaltra. Még egy kicsit várnod kell, ha mozgásban is akarod látni ezt a masszív szörnyeteget, a Continental GT pályagépe ugyanis csak 2018 nyarára kerül a csapatokhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában