A McLaren kisebb sportautója is megjelent nyitott tetős változatban. Az 570S Spider ugyanazt a tetőszerkezetet kapja, mint a 650S, és még ezzel is bőven élvezhető sportkocsi maradt.

Eddig a 650S-ből kínált nyitott tetős modellt a McLaren, és amíg annak utódjából, a 720S-ből megérkezik a szellős kivitel, addig itt a kisebb 570S Spider. A nevéhez illően 570 lóerős sportkocsi ugyanazt a tetőszerkezetet kapja, mint nagyobb testvére, és mivel csak 46 kilogrammal nehezebb a kupénál, ezért ezzel is elég gyors tud lenni.

3,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, éppen annyi idő alatt, mint a kupé, csak a végsebességét illetően kell kompromisszumot kötni, ami nyitott tetőnél 328 helyett 315 km/óra.

A két ülés mögötti idomokkal szinte már targa az 570S Spider, de így is tökéletes a kabriózás élménye, a hátsó szélvédő pedig egyben szélfogóként is használható. A tető nyitása egyébként csak 15 másodpercet vesz igénybe, és 40 km/órás sebességig menet közben is működik, hogy a Riviérán korzózva is lehessen vele szédíteni vele a népet.

Ott akarunk lenni, ahol ezek a csodás képek készültek

Megnéznéd sárgában is? Parancsolj!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés