Floridában letartóztattak egy autókereskedőt, mert 290 km/órával menekült az őt üldöző rendőrök elől. Nem sikerült utolérniük, de könnyen kiderült, honnan származik a Dodge Charger Hellcat tesztautó, ezért hamarosan elfogták. De a sztori túl jó, hogy igaz legyen.

Nagyon el akarta adni a Charger Hellcatet az a Dodge-kereskedő, akit gyorshajtásért és közúti veszélyeztetésért tartóztattak le a floridai rendőrök. Az eladó éppen egy érdeklődőt vitt el egy próbakörre, amikor 238 km/órával, a megengedett tempó kétszeresével mérték be a rendőrök, és rögtön üldözőbe is vették.

Már ezért a gyorshajtásért is elfogták volna, de a kereskedő itt még nagyobb hibát követett el: úgy gondolta, hogy a 707 lóerős izomautóval simán megléphet a rendőrök elől.

Gázt adott, tovább gyorsított, és egy ideig úgy tűnt, hogy be is jött a terve: az autópálya-rendőrség egészen addig üldözte, amíg 290 km/óra fölé nem nőtt a tempó.

De nem sokáig örülhetett a büszke értékesítő, hiszen az üldözés közben a rendszáma alapján azonosították, melyik kereskedés autójáról van szó, ezért amikor visszatértek az ügyféllel a szalonba, már ott várták őket a rendőrök. A kereskedőt letartóztatták, és órákkal később óvadék ellenében engedték szabadon. Nem tudni, hogy ez után a kaland után végül elkelt-e a Hellcat.

Mint ahogyan arról sem szól a hír, milyen autóval üldözték a rendőrök, de a Charger már az amerikai rendőrségnél is szolgál, és nem biztos, hogy megpróbálnánk elmenekülni előle. De a megfejtés csak most jön.

Update: persze gyanús lehetett volna, hogy a sztori túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. A The Drive utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy a szóban forgó értékesítő valójában a kereskedés online marketingese, akinek túl jó volt a fantáziája. Azzal persze nem számolt, vagy épp ellenkezőleg nagyon is jól tudta, hogy egy ilyen sztori könnyen bejárja az internetet. De a Hellcat képességeit kidomborító történetnek azért jó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés