Nem meglepetés, hogy a kecskeméti gyárban készülő CLA utódját most leplezte le a Mercedes-Benz. A kupéformájú kompakt modell új generációja hosszabb és szélesebb lett, a fedélzeti rendszere pedig az A-osztályénál is okosabbá vált.

A mesés CLS után kompakt méretben is készített kupéformájú limuzint a Mercedes, a kecskeméti üzemben gyártott CLA pedig nagyon bejött. A Shooting Brake kombival együtt 750 ezer példánya kelt el 2013 óta, most pedig ideje volt annak, hogy megérkezzen a második generáció, ami ezúttal is az A-osztály közeli rokonának számít.

Az új A-osztályból a Mercedes már bemutatott egy 4,55 méter hosszú lépcsőshátút, ami 0,22-es légellenállási együtthatójával még kimondottan áramvonalas is, de azt a modellt inkább a konzervatívabb ízlésű vevőknek szánják.

Akinek bejön a nagyobb CLS stílusa, de nincs szüksége akkora autóra, most már kompakt méretben is választhat kupészerű négyajtóst.

Az újdonság 4,69 méter hosszú, 1,83 méter széles és 1,44 méter magas, ami azt jelenti, hogy öt centivel hosszabb és ugyanennyivel szélesebb az elődjénél, változatlan magasság mellett.

A három centivel 2,73 méteresre nyújtott tengelytáv és a szélesebb nyomtáv jobb kiállásúvá teszi, akárcsak a korábbi lekerekítettnél élesebb, határozottabb dizájn.

Az aerodinamikája továbbra is dicséretes, még ha 0,23-as Cw értéke nem is rekord, míg a csomagtér mérete 470-ről 460 literesre csökkent. A belső tér nagy változáson ment keresztül,

az új CLA is megkapta az A-osztály műszerfalát a szélesvásznú dupla képernyővel, a színes head-up displayjel, a kormánykeréken lévő érintőgombokkal és a középső érintőpaddal.

A fedélzeti rendszer még annál is okosabb, mint amilyennek az A-osztályban megismertük.

A Hey, Mercedes parancs után már bonyolultabb mondatokat is megért, állítólag akár sporthírekről is kérdezhetjük, de a lexikális tudása is rendben van. Az MBUX újdonsága még a gesztusvezérlés, a képernyő felé közelítve vagy gesztikulálva is adhatunk parancsokat, az olvasólámpát is így lehet kapcsolni.

Még az sem zavarja meg a virtuális asszisztenst, ha egyszerre többen beszélnek az autóban, mert csak annak a hangjára hallgat, akitől hallotta a Hey, Mercedest.

Nem véletlen tehát, hogy Las Vegasban, a szórakoztatóelektronikai kiállításon mutatta be a gyártó. Jelenleg egyféle változata ismert, a CLA 250, amit kétliteres, 225 lóerős turbós benzinmotorral és hétfokozatú duplakuplungos váltóval szerelnek, de májusra, amikor a piaci bevezetést tervezik, már benzines és dízelmotorok széles választéka lesz hozzá.

Nézd meg mozgásban is:

Ez is érdekelhet:

Már nem csak az ábécében első – Mercedes-Benz A 200-teszt

Az A osztály új generációja új szint is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés