Lehullt a lepel az Aston Martin legújabb sportautójáról, bemutatkozott a vadonatúj Vantage. A formája erősen különbözik attól, amit eddig megszoktál, a hátsó kerekeket pedig az AMG GT-ből származó V8-as motor hajtja.

Ha eddig gyönyörűnek tartottad az Aston Martin sportautóit, akkor most egy kicsit még meg kell szoknod a legújabb modellt. Már a nemrég bemutatott DB11 is előrelépést jelentett a klasszikusan stílusos márkánál, a krómot nélkülöző, feltűnő színű karosszériájával pedig a Vantage egyenesen új korszakot kezd az Aston Martinnál.

Műszaki téren is újdonságot jelent a márka kisebbik sportautója, hiszen az AMG-vel közösen készült a motorja. A GT-ből származó 4 literes, biturbó V8-as nemrég a DB11-ben is megjelent, és ahogyan ott, úgy ebben a modellben is 510 lóerőre és 685 Nm nyomaték leadására képes, nyolcfokozatú automata váltón át a hátsó kerekeket hajtva.

Alumínium karosszériájával nem túl nehéz a 4,47 méter hosszú Vantage, csak 1530 kilogrammot nyom, így nem esik nehezére 3,6 másodperc alatt százra gyorsulni, és 314 km/órás sebességet elérni. Már most arra gondolunk, micsoda lehetőségek vannak még ebben az Aston Martinban, ha a most leleplezett Vantage még csak a kínálat kezdete.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés