Jövőre bevezetik a költségvetési sapkát, a Red Bullnak például sokkal okosabban kell majd gazdálkodnia.

A Formula.hu vette észre, hogy a Red Bull elárulta, mennyibe kerül az istálló számára egy idény a Forma–1-ben, amiről azért mindig is lehetett sejteni, hogy nem kevés pénz. És tényleg nem az, ugyanis a csapat legfrissebb pénzügyi beszámolója szerint

237,3 millió fontba, azaz közel 94 milliárd forintba került a 2019-es idénye.

2018-hoz képest ez 2,3 millió fonttal több (235 millió font), ugyanakkor a 2017-es szezonnál 33,7 millióval kevesebb.

2021-ben jön a költségvetési plafon, ami 145 millió dollárban, vagyis olyan 112 millió fontban maximalizálja az istállók kiadásait. Ahogy látható, 2019-ben ennél jóval többet költött a Red Bull, vagyis még úgy is okosabban kell majd gazdálkodnia jövőre, hogy a költségvetési kalapba nem számít bele számít bele többek között a pilóták (és felső vezetők) fizetése és a motorköltség sem.

Emellett a Red Bull egyébként 245,4 millió font bevételt hozott össze, ami 300 ezer fonttal több a 2018-as évhez képest (245,1 millió font).

Eközben...

A Honda ledobta az atombombát: kiszáll az F1-ből

Megszívta a Red Bull és az AlphaTauri is. Veszélybe került mindkét istálló F1-es szerepvállalása.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés