Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mostanra már a megrendelők garázsában kellene állnia, de a Mercedes-AMG még dolgozik a One névre keresztelt szuperautón, ugyanis nem is olyan könnyű a Formula–1-es technika átültetése közútra.

2017-ben ott voltunk a frankfurti autószalonon, amikor Lewis Hamilton a színpadra vezette a Mercedes-AMG szuperautójának prototípusát.

A Project One-nak mostanra már el kellett volna készülnie, de a gyártó még mindig csak a fejlesztés következő lépcsőjéről számol be: a motorral és az aerodinamikával szinte már készen vannak.

ami a hibrid rendszerrel együtt 1000 lóerős teljesítményre képes. A fejlett aerodinamikával ellátott gépről egyelőre annyit lehet tudni, hogy 350 km/óra feletti sebességet érhet el.

Az F1-ben hosszú melegítés után laptopról keltik életre az erőforrást, aminek jó esetben csak néhány futamot kell kibírnia, ezzel szemben a Project One-ban legalább 50 ezer kilométerre hitelesítik majd a motort, de ezután elkerülhetetlen lesz a csere.

és ezt főleg azért mutatják meg, hogy ne legyen türelmetlen a limitált széria 275 példányának vevője, akiknek mostanra már meg kellett volna kapniuk az F1-technikájú szuperautójukat, de erre a legkorábban csak 2022-ben kerülhet sor.

Ez is érdekelhet:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.