A kilencvenes évekbeli elődjéből nem volt igazi M-es modell, de a BMW már most bejelentette, hogy készül az új generáció legerősebb sportváltozata, az M8. Sőt, nemcsak bejelentette, de meg is mutatta az álcázott prototípust.

Alig néhány nappal azután, hogy a BMW leleplezte az új 8-as sorozat tanulmányváltozatát, máris itt a következő meglepetés, a hétvégi nürburgringi 24 órás versenyen előjöttek az új BMW M8 prototípusával. A készülő M5-öshöz hasonlóan már az M8-at is minden szögből megcsodálhatod, igaz, még csak álcázás alatt.

Még túl korai ahhoz, hogy konkrétumokat is eláruljon róla a BMW, ezért csak annyit mondtak, hogy az M-es modellek rajongói nem fognak csalódni benne. Nagy valószínűséggel az új M5-ben is dolgozó 4,4 literes, biturbó V8-as kerülhet bele, több mint 600 lóerős teljesítménnyel és összkerékhajtással. Már a Le Mans-i versenyautó-változat is készül, amit 2018 januárjában mutatnak be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában