Bejelentette a Škoda, hogyan fogják hívni a legújabb modelljét, amit a genfi autószalonon mutatnak be. Mostantól már háromféle méretű szabadidő-terepjáró közül lehet választani, és mindegyik egységes nevet kapott.

Még nem láttuk az autót, de a nevét már tudjuk annak a modellnek, ami nagy sikerre számíthat a Škodánál. A Kodiaq és az egy mérettel kisebb Karoq után érkezik a még kompaktabb újdonság, ami a nagyobb testvérekére rímelő nevet kap. A cseh márka bejelentette, hogy a neve Kamiq lesz, ami szintén K-val kezdődik, és q-ra végződik.

Sokat még nem tudni róla, de azt már sejteni lehet, hogy a konszern ismert építőkockáit használja az Audi Q2, a Seat Arona és a Volkswagen T-Cross testvérmodellje. A dizájnját is megvillantotta már a Škoda az egy évvel ezelőtt leleplezett Vision X tanulmányautóval. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy lássuk, hogyan néz majd ki a végleges modell.

Földgázzal is megy a hibrid Škoda

A cseh márka első hibridje rögtön újdonságot hoz.

A 4,26 méter hosszú tanulmányautó több megoldása is átkerül majd a szériagyártásba,

például az osztott fényszóró, ami legalább olyan divatos manapság, mint maga a szabadidő-autók kategóriája. Ki tudja, lehet, hogy a koncepcióban látott földgázüzemű, 130 lóerős 1.5 TSI-ből és elektromotorból álló hibrid hajtást is megvalósítja a Škoda.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában