Az első tervektől számítva csaknem egy évtized alatt készült el a Shelby Supercars újdonsága, és a Tuatara első példánya most a vevőjéhez került. Még nem tudni, hogy az 1750 lóerős szuperautó a gyakorlatban is képes-e a 480 km/órára.

Sokat kellett várni a Shelby Supercars új modelljére, amit már 2011-ben bejelentettek, de csak 2018-ban lett kész a végleges változat, és most adták át az első vevőnek szánt példányt. A fehér prototípussal szemben ez a Tuatara fekete fényezést kapott, piros betétekkel, és ebben a színben is igazán szívdöglesztően néz ki.

Az amerikai szuperautó a teljesítményével hívta fel magára a figyelmet,

a saját tervezésű 5,9 literes biturbó V8-as motorja ugyanis 1350 lóerőre képes, de etanollal tankolva már 1750 lóerőt ad le,

a váltója hétfokozatú robotizált. A szénszálas anyagból készült Tuatara közben alig 1250 kilogrammot nyom, ezért elképesztően mehet.

A formáját Jason Castriota tervezte, aki korábban a Pininfarina stúdiónál a Ferrarinak és a Maseratinak alkotott. Az SSC büszke rá, hogy a karosszéria légellenállási együtthatója 0,279, ami jobb, mint a Bugatti Chiron és a Koenigsegg Agera értéke, ezért

elméletileg képes lehet elérni az óránként 300 mérföldes sebességet, ami 480 km/órának felel meg.

A Shelby Supercars nem először döntene sebességrekordot,

az Ultimate Aero még 2007-ben vált ismertté azzal, hogy 412 km/órával száguldott, az elsőséget három évvel később vette vissza a Bugatti. Most azonban bele kell húzniuk, hiszen a Koenigsegg 447 km/órás rekordját nemrég döntötte meg a Bugatti félelmetes 490 km/órával, ezt kell túlszárnyalniuk.

Nincsenek vele egyedül, a Hennessey is hasonló babérokra tör:

500 km/órával döntene rekordot a Hennessey Venom F5

Feladná a leckét a Bugattinak és a Koenigseggnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában