Szépen sorban mutatta be a ráncfelvarrott C-osztály új változatait a Mercedes-Benz, és a legjobbat hagyta a végére. Most a C 63 is megújult, és ezzel megkapta a legizmosabb AMG modellekhez járó Panamericana hűtőrácsot.

A C-osztály a középkategóriás Mercedes-Benz, amiből a legtöbbet veszik, de ez is lehet izgalmas, ha a C 63 AMG változatáról van szó. Mint ahogyan a C-osztály többi tagja, úgy most ez az izmos kivitel is átesett a ráncfelvarráson, és csak jót tett neki. Megkapta például azt a függőleges rácsozású Panamericana hűtőmaszkot, ami az AMG GT C óta minden csúcsmodell sajátja.

Persze újak még a lökhárítók, és ott a négy kipufogóvég, amiről biztosan felismered, hogy ez a C 63-as lesz. Csak a kupéról mutatott képeket a Mercedes-AMG, de ugyanúgy rendelhető kabrió, szedán és még kombi karosszériával is. Belül újdonság az érintőpados kormány és a vetített műszeregység, a középső kijelző mérheti a köridőt, és tanácsot adhat fékezési és kigyorsítási pontokban.

Már eddig is elég erős volt a C 63, ezért a teljesítménye nem változott. A 4 literes V8-as, ami a többi AMG-ben is dolgozik, itt 467 lóerős, a C 63 S kivitelben pedig 510 lóerőre képes. Ami új, az a korábbi hétsebességes helyére érkező kilencfokozatú automata váltó, és ezzel már 3,9 másodperc is elég lesz, hogy százra gyorsuljon, a végsebessége 290 km/óra.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában