Egy korszak végén járunk, annak legénybúcsújában, sőt, annak is az afterpartyjában. Amikor a vőlegény már órák óta alszik, az örömlányok hazafelé egyensúlyoznak, a személyzet már megkezdte a kármentést, de páran még igazán oda akarnak csapni, mielőtt felkel a nap.

Ők azok, akik utoljára állnak be a sorba, és akik miatt általában tovább nyitva kell tartani a kocsmákat. Általában miattuk emlékszünk a pillanatokra, amikre érdemes, főleg azért, mert róluk szólnak. Hát, a Mercedes-AMG GT C is egy ilyen jelenség, amelyik éppen most égeti bele a saját történetét a legnagyobbak közé, olyan elemi erővel, hogy szinte minden kiég körülötte.

A legnagyobb válságok előtti euforikus pillanatok során láthatóak olyan mohó zöngék, mint az AMG GT-jelenség. A szótárban a hedonizmus szó kifejtése gyakorlatilag mostantól így fog kinézni:

Hedonizmus: Lásd: Mercedes-AMG GT C.

Az SLS AMG utódjaként, 2014-es párizsi motorshow-n bemutatott AMG GT minden idők egyik legerősebb formatervezési remekműve az autógyártásnak úgy általában, ezt pedig talán csak fokozni tudja a 2016-ban piacra dobott puhatetős, bivalyerős változat, a GT C.

Ez az, ami a Forma 1-ben a felvezető autó? Igen, ez az.

V8.
557 lóerő.
680 Nm nyomaték.
316 km/h végsebesség.
3,7 másodperc alatt 0-100 km/h.

Számok, amik mindenkit arcon csapnak, de mégis másodlagossá válnak, amikor az ember meglátja ezt a műalkotást. Álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg tüzetesebben, miről beszélünk:

Ilyen autó nem lesz még egy, ide a rozsdás bökőt. A Mercedes jött, és rákúrta a 19-re a kettest. Nem ráhelyezte, illesztette vagy odatette, hanem rákúrta. És valljuk be, hogy mindig is ezt szerettük volna látni a Mercedestől, attól az elegáns márkától, aminek a termékeivel szakmailag teljes mértékben meg vagyunk elégedve, de általában kicsit öregesnek és puhának tartja a szakma. Elegánsabbnak, mint férfiasnak. Na itt a márka megmutatta, hogy oda tud könyökölni egy kétméteres, kicsit bunkó, de lehengerlő magabiztosságú, erőteljes illatfelhőben forgolódó vízilabdázó kiállásával, aki úgy viselkedik, mint egy alfahím. Először, itt kérem, ő fog ma baszni, méghozzá azzal, akivel akar.

Értelmet és megértést nyer a bunkóság

Itt most arra gondolok, hogy általában heves reakciókat vált ki minden olyan autótulajdonos, amelyik két helyet foglal el a parkolóházban. Mármint belőlünk, normális emberekből, akiknek pont kéne az a parkolóhely. Nos, ez ebben az esetben azért van, mert a GT C 61 milliméter híján 2 méter széles. A lakóparkokban általában 220 cm széles egy-egy parkolóhely, a plazák parkolói pedig 250 cm körül vannak. Ugye, így már értjük. Hogy nem tudunk máshogy kiszállni. Hogy nem szeretnénk, ha ránk köszönne oldalról Marika néni kiszállás közben ajtóval. Mert elég drága lenne javítani. Én ezt mostantól ünnepélyesen elfogadom. Azt fogom gondolni, hogy túl kicsik a parkolóhelyek, nem vették fel a gyártósorok ritmusát a tervezésnél, és mindenki óvja a saját értékes tulajdonát. Ha egy AMG GT-vel két helyen fogsz állni, meg fogom bocsátani.

67 millió forintért rólad szól minden a városban

A tesztkészülék ennyit kóstált, az indulóár 54 millió környékén kezdődik, de ne legyünk olcsójánosok, ha már ennyit költünk egy verdára, akkor érezzük is úgy benne magunkat, hogy nincs hiányérzet. De ezért a pénzért cserébe egy olyan autót kapunk, ami még Dubajban is kiveri a biztosítékot.

Egy hétig volt nálam ez a mestermű, de egy pillanat nyugtom nem volt. Az emberekből kihozza az őszinte énjét. Ez itt egy kierőszakolt El Camino azoknak, akik találkoznak vele. Aki meglátja, közel kerül hozzá, abban lejátszódnak dolgok, nem tud elbújni maga elől, kontrollálhatatlan őszinte érzelmek törnek a felszínre. Meztelenre vetkőztet. Gyűlölni vagy imádni fogod. Mindkettőre meglehet az okod, de a második sokkal szimpatikusabb, és a saját lelki békéd szempontjából is előremutató. Nem mintha ezt befolyásolni tudnád, amikor szembe jön majd veled, csak mondom, mi történik, amikor felbukkan. Felkészíthet téged a pap az ördögűzésre, hogy majd milyen lesz, amikor kiszabadul a gonosz, de ha gyenge vagy, akkor úgyis azt csinál majd veled, amit akar.

Vedd fel a napszemüveget

Mert mindenki arra kíváncsi, hogy kinek jöhet ez össze. Érzed a zsebedben a kezeket, számolják az életed. Meg akarják tudni, érteni, hogy működik az, hogy te egy ilyennel jársz. Ez nem e világi ügy, magyarázd meg! Azonnal felelj! Keresik a tekinteted, ólálkodnak körülötted, beszéltetnek, ki akarják hallani a szavaidból, mitől vagy te más. Nem értik. Kivannak.

Szerencsére, amikor elárultam, hogy nem az enyém, mindenki megkönnyebbült. Azt gondolták, én is közéjük tartozom. Mégsem jöhet így 33 évesen össze ennek a ficsúrnak egy 67 millás személygépkocsi, mert ehhez nyilván nagyon sokat kell olyan dolgokat csinálni, amiért alapvetően 6-14 év börtönbüntetés jár, mert egy élet is kevés egy ilyet összerakni. Mondjuk ugye az nyilván ki van zárva, hogy tehetséges legyél, meg okos, és értéket magad után hagyva vennéd meg, jól megérdemelt jussodként a világ jobbá tételéért cserébe, mert azt nem hiszik el. Úgyhogy, ha veszel egy ilyet, nyilván el fogsz jutni gyorsan oda, hogy nem foglalkozol az emberekkel, mert ez az autó kishazánk útjain irigységet és magas vérnyomást fog kiváltani. De ettől még, ha megteheted, élvezd ki minden másodpercét, mert olyan vezetési élmény, amilyet máshonnan nem fogsz összegyorsulgatni.

Végre újra érzed a sebességet

A prémium/luxus autók egyik legfurcsább élménye az a paradox helyzet, hogy pillanatok alatt felgyorsulsz a kényelmes utazó 200 km/h-ra, ellenben ezt olyan természetesen kezeli a technika, mintha hatvannal mennél. Nem érzed a sebességet, csak látod, hogy gyorsan jönnek a fák, de se a motor hangja, se a menetzaj, se a futómű rezdülései nem jutnak be. Ezt a hiányélményt, hogy érezzük a sebességet, tökéletesen visszahozza az AMG GT C. A földön ülsz, érzed, ahogy a segged alatt áramlik a levegő, az aszfalt és az padlólemez között úgy rezonál, miközben rád ömlik mindenhonnan a V8 biturbó mennydörgő, uralkodó ordítása, hogy azt érzed, mintha egy felszállni készülő vadászgép aljára szerelt GoPro kamera lennél.

Körbevesz az erőd

Mert ez itt nem egy jóképű kis játékroadster, hanem egy katonai célra fejlesztett támadó alakulat. Egy masszív testpáncél, amiben azt érzed, hogy kiröhöghetsz minden veszélyt, megsemmisíthetetlen vagy. Mintha te lennél Batman, ez meg a Batmobil. Csak a saját történeted érdekel, közben nevetségesnek tűnik minden megjelenő veszély.

Csak arra érdemes figyelni, hogy maradjon pár forint a fenntartására is, mert ilyen testet mozgatni ilyen hajtóművel…gondolhatod, hogy ezt az energiát valaminek el kell nyelnie. Ez pedig a gumi lesz, készülj fel.

Sajnos, amikor hozzám került az autó, már annyira le voltak nyírva a papucsok róla, hogy nem mertem rendesen kiautózni. Fel is hívtam egy kollégát, aki hetekkel korábban tesztelte, hogy ő is ezt tapasztalta-e, vagy nála még egyben volt a tapadás? Azt mondta, hogy pár héttel korábban még rendben volt. Én azt állítom, hogy valószínűleg 5000 km-nél többet nem bírhatnak ki ezek a gumik 557 lóerő alatt. De esőben már nem mertem vele fickózni, mert bár az elektronika közbeavatkozik, de sokkal megengedőbb a vezető szándékaira vonatkozóan, még comfort módban is, mint akár egy M4-es BMW, vagy egy Porsche 911. Ilyen tekintetben a vezetési élmény közelebb állt a Mustang GT-hez, mint az M4-hez. A férfias Mustangban pedig imádtuk azt az őszinteséget, ahogy szerette keresztbe tenni magát, de ott is szóltunk, hogy ezt kalkuláljuk bele.

Ahogy azt az autót se, úgy ezt sem kezdő jogsi mellé fogják kínálni jól targetált Facebook-hirdetésekben, szeptemberi akcióban, ellenben ide tényleg kell pár kilométer tapasztalat. Nem gazdag apa elkényeztetett 18 éves kisfiának érettségi ajándéka, hanem inkább simán az életét okosan és keményen végigdolgozó gazdag és tökös férfiak örömautója. Nem vicc, ehhez az autóhoz még tudni kell vezetni. Pláne Race módban. Ilyen autó több nem lesz, ez az utolsó nehézsúlyú roadster.

Egy legenda.

(Fotó: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés