Gyere el egy körre ebben a gyönyörű Mercedes-Benz 190 SL-ben
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A legendás 300 SL árnyékában az 1954-ben bemutatott 190 SL is igazi álomautónak számított, és annak számít ma is. Most beülhetsz ebbe a csodás állapotú példányba a Supercarclassics legújabb videójában.

1954-ben a New York-i autószalonon állították ki a 190 SL prototípusát, amit a legendás versenyautóból készült Mercedes-Benz 300 SL elérhetőbb alternatívájának szántak. A sirályszárnyas ajtók és a hathengeres motor helyett a kisebb modellt nyitott tetővel és 1,9 literes, 105 lóerős négyhengeressel szerelték, amivel 171 km/órás sebességet ért el.

Újonnan 16 500 német márkába került, és csaknem 26 ezer darabot gyártottak belőle 1963-ig, ma pedig egy olyan fantasztikus állapotú példány, mint ez az 1956-os, csupán 46 ezer kilométert futott, alaposan felújított 190 SL már 127 500 euróba, azaz 40 millió forintba kerül a hollandiai Gallery Aaldering kínálatában.

Ez is érdekelhet:

Szépség, a szörnyeteg - Mercedes AMG GT-teszt - Roadster

A Mercedes maga is nyilvánvalóvá teszi: ez a roadster máris legenda. Vele voltunk egy hétig, és azt is élveztük, amikor csak mellette álltunk. Rendszámot nem nagyon lehet elképesztőbb új Mercedesre csavarozni. Az egyszerűségében is tökéletes, függőleges pálcás maszk is jelzi ezt: se a Mercedes-Maybach, se a G 65 AMG vagy az AMG SL 65, se a kicsit korábbi sirályszárnyas SLS nem kapott ilyet.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.