Olyan használt autókat kínál All Time Stars sorozatában a Mercedes-Benz Classics részlege, amelyek annyira kifogástalan állapotnak örvendenek, hogy egy év garanciát is vállalnak rájuk. Most egy gyönyörű sportlimuzin, a Porschével közösen készült 500 E került terítékre.

1990 októberében mutatta be a Mercedes-Benz a W 124 sorozat csúcsmodelljét. Az 500 E ugyanazt az 5 literes V8-as motort kapta, mint az 500 SL, és 326 lóerejével, 480 Nm nyomatékával már olyan gyors is volt, mint egy sportkocsi, miközben ránézésre csak egy hagyományos szedánnak tűnt.

6,1 másodperc alatt gyorsult százra és 250 km/óra volt a végsebessége,

de kívülről csak a finoman szélesített sárvédők, a ködfényszórók és a 16 colos könnyűfém kerekek árulták el a különbséget. A típus érdekessége, hogy a Porschével együttműködésben készült, a végső összeszerelés is Zuffenhausenben történt.

1995 áprilisáig összesen 10 479 példánya készült el, az 500 E tehát igazi ritkaságnak számít.

A képeken látható gyöngyházszürke példányt 1993. szeptember 26-án helyezték forgalomba Ausztriában, előbb Innsbruckban, majd Bécsben rótta az utakat, míg 2015-ben egy belga tulajdonoshoz került.

A kiváló állapotára magyarázat lehet, hogy új kora óta még csak alig több, mint 67 ezer kilométert mentek vele, ezért kérhetnek érte 94 500 eurót, azaz közel 30 millió forintot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában