Megjelent a Mercedes-Benz C-osztály ötödik generációja, amit már csak négyhengeres motorokkal fognak gyártani, de a plug-in hibrid változatának paraméterei kimondottan érdekesek.

2014-ben jött ki a Mercedes-Benz a mostanáig kapható C-osztállyal, ezért itt volt az ideje a modellváltásnak. A most leleplezett lépcsőshátú és kombi formája ismerősnek tűnhet, pedig teljesen új az autó, és nemcsak az S-osztály által ihletett dizájnja és berendezése érdekes, hanem a lemezek alatt dolgozó technikája is.

A Mercedesnél nem húztak merészet, ezért az új C-osztály formája ismerős lehet,

de a lent szélesebb hűtőmaszkjával és a szűkebbre szabott fényszóróival sportosabbnak néz ki az elődjénél. A felárért rendelhető, 1,3 megapixeles fényű Digital Light érdekessége, hogy nemcsak vakítás nélküli távfényt ad és megvilágítja a gyalogosokat, hanem jelzéseket is képes kivetíteni az autó elé.

A két újdonság egyformán 4,75 méteres hossza a lépcsőshátúnál 6,5 centis, a kombinál 5 centis növekedést jelent,

egy-egy centivel szélesebb és alacsonyabb is a karosszéria. A 2,87 méteres tengelytáv 2,5 centivel nőtt az elődjéhez képest, és szinte mind a hátsó lábteret bővítette. A csomagtér maradt 455 literes, a kombinál 460-ról 490 literesre nőtt, a hátsó ülések ledöntésével 1510 literes.

A műszerfalon ezúttal is két képernyőt találunk, de az új S-osztály stílusában középre egy álló formátumú érintőképernyő került.

A kormánykerék mögötti műszeregység alapból 10,25 colos, felárért 12,3 colos, míg az infotainment méretét opcióként 9,5-ről 11,9 colosra lehet növelni, és a frissítések már online érkeznek meg a rendszerre.

Az utasteret igényesebbnek ígéri a Mercedes, a műszerfalra nappabőr borítás kerülhet, nyíltpórusú fából és alumíniumból készült betétekkel,

szériafelszerelés a hangulatfény, és opció a szélvédőre vetítő színes head-up display. A Hey, Mercedes paranccsal már nemcsak az autó, hanem az otthoni okoseszközök is irányíthatók.

Mostantól a C-osztályban már csak négyhengeres motorok hajthatják alapesetben a hátsó kerekeket, és nincs hozzá kézi váltó,

széria a kilencfokozatú automata, akárcsak a 48 voltos mild hibrid rendszer. Az autó ezzel képes lekapcsolt benzinmotor mellett vitorlázni, és az elektromotor szükség esetén 20 lóerővel és 200 Nm-rel képes beszállni a hajtásba is.

A benzines kínálat egy újonnan fejlesztett 1,5 literes négyhengeres motorral kezdődik,

  • a C 180-ban 170 lóerős és 250 Nm a nyomatéka, ezzel 8,6 másodperc alatt gyorsul százra és 231 km/óra a végsebessége,
  • a C 200-ban ugyanez a motor 204 lóerőre és 300 Nm-re képes, 7,3 másodperc alatt éri el a százat és 246 km/órával mehet, ehhez már 4Matic összkerékhajtás is kérhető.
  • a C 300-ban kétliteres a benzinmotor, 258 lóerővel és 400 Nm-rel, ez a változat hat másodperc alatt van százon és 250 km/órára képes, hozzá is opció az összkerékhajtás.

A kínálatban később megjelennek a Mercedes-AMG változatok is, meglepetésre szintén négyhengeres motorral, de a hibrid rendszerrel a teljesítményük felülmúlhatja az elődökét.

A Mercedesnél nem mondtak le a dízelről, hanem továbbfejlesztették, hosszabb lökettel és két változó geometriájú turbótöltővel.

  • a C 220 d-ben 200 lóerős és 440 Nm a nyomatéka 7,3 másodperces gyorsulás és 245 km/órás végsebesség mellett,
  • a C 300 d 265 lóerőre és 550 Nm-re képes, 5,7 másodperc alatt van százon és 250 km/óra a legnagyobb sebessége.

A legérdekesebb a plug-in hibrid, a C 300 e, amibe a 204 lóerős kétliteres benzinmotor mellé még egy 129 lóerős villanymotor is kerül,

a kombinált teljesítmény 313 lóerő, a legnagyobb nyomaték 550 Nm. A 25,4 kilowattórás akkumulátora jóval nagyobb a megszokottnál, ezért egy feltöltéssel 100 kilométert mehet tisztán elektromosan, akár 140 km/órás sebességgel.

A plug-in hibrid C-osztályt tölteni is gyorsabban lehet a szokásosnál, a 11 kilowattos váltóáramú töltés mellett 55 kilowattos egyenáramú töltő is elérhető, amivel 30 perc alatt megoldható a teljes töltöttség. A korábbi hibridhez képest 45 literrel nagyobb, 360 literes a csomagtartó, ami a kombinál legfeljebb 1375 literesre nő a támlák ledöntésével.

A futóművet is áttervezték a Mercedesnél, a hátul multilink felfüggesztéshez opció az adaptív lengéscsillapítás, a hibridnél hátulra széria légrugózás kerül.

Újdonság a nagyobb autókban látott hátsókerék-kormányzás, ami kisebb fordulókört és a közvetlenebb kormányzással direktebb vezethetőséget ad a C-osztálynak.

A vezetői asszisztensek, mint a Mercedesnél megszoktuk, ezúttal is a csúcsot képviselik, a C-osztály is képes tartani a távolságot és a sávot egészen 210 km/órás sebességig, a 360 fokos kamerával akár kanyargós országúton is,

az autópályán torlódáskor önállóan alakítja ki a mentősávot, és a parkoló automatikája is ügyesebb lett.

Az új C-osztály a bemutatója után nem sokkal, március 30-tól már rendelhető, és a nyáron a kereskedésekbe is megérkezik a Mercedes szebb és okosabb középkategóriása.

Ez is érdekelhet:

Kompakt elektromos autót mutatott be a Mercedes

Még az idén kapható lesz az EQA.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában