Az elektromos autók S-osztálya után a Mercedes bemutatta az SUV változatot is az EQS-ből. Az újdonság hétüléses változatban, 600 kilométer feletti hatótávval érkezik.

A Mercedes logikusan bővítette tovább az elektromos autóinak kínálatát, az S-osztálynak megfelelő EQS után megjelent annak szabadidőautó-változata is, aminek EQS SUV lett a neve. A kínálatban az EQA-nak, EQB-nek és EQC-nek nincs szüksége erre az utónévre, mert nincs limuzinformájú testvére, az újabb EQE-nek azonban szintén lesz majd szabadidős változata EQE SUV néven.

Az új EQS SUV dizájnja nem számít nagy meglepetésnek az EQS után, az áramvonalas forma,

a burkolt hűtőmaszk és a fénycsíkkal összekötött lámpák ezen a modellen is megtalálhatók.

Az SUV az 5,13 méteres hosszával egy kicsit rövidebb, de 1,96 méteres szélessége és 1,72 méteres magassága is nagyobb, mint az EQS limuziné, akárcsak a 20-tól 22 colosig terjedő méretű kerekek.

A 3,21 méteres tengelytávolsága egyforma a két EQS-nek, de az SUV-ben még tágasabb az utastér

a magasabb és hosszabb tetővonal miatt. A második üléssor elektromosan állítható, 13 centiméteres sínen hosszában is, és az SUV-hez harmadik üléssort is lehet rendelni, ezzel az EQV és az EQB után ez a Mercedes harmadik hétüléses elektromos autója.

A hét ülés mögött csak 195 literes csomagtér marad, de a padlóba hajtva ezeket az üléseket már 565 literes térbe pakolhatunk,

a második üléssort előrébb tolva 800, a támlákat ledöntve 2020 literesre bővül a tér. Ha nincs szükség hét férőhelyre, akkor még kedvezőbbek az értékek, a csomagtér mérete 645 literről indul, és akár 2100 liter is lehet.

Az EQS-hez hasonlóan az EQS SUV forgalmazása is két változatban indul, és ezek közül a 450+ a takarékosabb.

A 360 lóerős, 568 Nm nyomatékú motorja a hátsó kerekeket hajtja, és a pontos hatótávját nem árulták el, de 600 kilométer felett lesz. A 107,8 kilowattórás akkumulátor akár 200 kilowattal tölthető, 10-ről 80 százalékra 31 perc alatt.

A csúcsmodell kezdetben az EQS SUV 580 4Matic lesz, két elektromotorral, összkerékhajtással, 544 lóerős kombinált teljesítménnyel

és 858 Nm maximum nyomatékkal. Az összkerekes modell már 1800 kilogrammot vontathat, a széria légrugózás pedig kiegészül az Offroad móddal, ami 25 milliméterrel növeli a hasmagasságot.

A hátsó kerekek, mint a limuzinon, úgy az EQS SUV-n is kormányozhatók, alapból 4,5 fokkal, de egy frissítéssel később is elérhető a 10 fokos elfordulás. Az újdonság a Mercedes-Benz alabamai gyárában készül, ezért az amerikai piacon lesz kapható elsőként, de még az idén megérkezik az európai kereskedésekbe is.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Fantasztikus olaszországi túrát szervezett a Monza-tulajoknak a Ferrari