Az alapoktól fogva tervezte újra a G-osztályt a Mercedes-Benz, ezért bár első ránézésre a kockaforma terepjáró alig változott, valójában minden része vadonatúj. Modern technika és turbós V8-as került a klasszikus vonalak alá.

1979 óta szinte változatlan formában készül a Mercedes-Benz legendás terepjárója, a G-osztály, és ez, úgy tűnik, a továbbiakban sem változik. Persze időközben szépen lassan korszerűsödött az autó, most pedig az alapoktól fogva gondolták újra a felépítését, hogy mindenben felvegye a versenyt a modern típusokkal. Szerencsére a klasszikus stílusát nem akarták újra kitalálni, ezért a G-osztály éppen olyan kockaforma maradt, mint amilyen volt.

Közelebbről megnézve azért látszik, hogy az egész autót áttervezték.

Az új G-osztály hossza 5 centivel, a szélessége pedig 12 centivel nagyobb lett, ami nemcsak a kiállásának tett jót, de a helykínálatának is, az utastér mérete minden irányban bővült. A kerek fényszórók és a hátsó lámpák immár LED-esek, de megmaradtak az olyan retró részletek, mint a különálló irányjelzők, a kiálló sárvédők és a hátfalra tett pótkerék.

A belsejét már korábban megmutatta a Mercedes, és azóta tudjuk, hogy a márka legmodernebb típusainak elemeit kapja meg, de stílusában inkább szögletesen masszív lesz. A gazdagon extrázott modellekben ott a két 12,3 colos képernyőből álló műszeregység, az ülések kényelmesebbek, és nemcsak fűthetők, de akár szellőztethetők és masszázsfunkciósak is lehetnek. A három differenciálzár kapcsolója továbbra is központi helyen van.

A G-osztály közben ugyanolyan alvázas terepjáró maradt, mint volt, csak éppen még többre képes.

A karosszéria nagyszilárdságú acéljaival a tömegét 170 kilogrammal csökkentették, de a merevsége tovább nőtt. A terepszögeken is javítottak, a gázlómélység tíz centivel 70 centiméteresre nőtt, a hasmagasság pedig fél centivel nagyobb, immár 24,1 centiméteres. A G-osztálynak továbbra is kevés ellenfele akad ezen a téren.

Lehet, hogy az új G-osztályt is többnyire városban használják majd, pedig továbbra is igazi terepjáró, és olyan helyekre juthatsz el vele, ahová mással aligha.

Kezdetben egyféle motorral kapható, a G 500 ugyanazt a 4 literes biturbó V8-ast kapja meg, mint az AMG GT. A 422 lóerőre és 610 Nm nyomaték leadására képes motorhoz új kilencfokozatú automata váltó kapcsolódik, amivel épített úton is élmény lehet a G vezetése. A Mercedes személyautóiból megszokott Eco, Comfort, Sport és személyre szabható Individual mellett ott a G-Mode üzemmód, ami minden paramétert egy gombnyomásra terepfokozatba állít.

A felszereltség része lehet a kamerarendszer, ami nemcsak parkoláskor, de terepezéskor is jól jöhet, és van önálló parkolásra képes asszisztens is. A teljesen újratervezett G-osztály tehát seregnyi modern extrát kapott, de megőrizte klasszikus formáját, és nem felejtett el annak maradni, amiért szeretjük: igazi terepjárónak. Még az idén a kereskedésekbe kerül, a németeknél 107 ezer eurós kezdőárral lehet számolni.

A borostyánba foglalt régi G-osztály az új modell premierjére készült, itt olvashatsz róla többet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában