Így ugrálja ki magát a homok fogságából a Mercedes legnagyobb SUV-je
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Mercedesnél nem ülnek a babérjaikon, a BMW X7 megjelenésére válaszként bemutatták a hatalmas GLS utódját. A márka legnagyobb SUV-je olyan légrugózást kapott, ami bámulatos dolgokra képes terepen.

5,21 méteres hosszával a GLS a Mercedes legnagyobb szabadidő-terepjárója, aminek a fedélzete az S-osztályban látott kényelmet nyújtja.

Még terepen is, és erről egy vadonatúj, 48 voltos elektromos rendszerrel működtetett légrugós felfüggesztés, az E-Active Body Control gondoskodik. Nemcsak arra képes, hogy megemelje a hasmagasságot, hanem arra is, hogy minél simábban keljen át az akadályokon, és a terep fogságából is ki tudja szabadítani magát.

A GLS újdonságát jól szemlélteti a következő videó, ahol homoksivatagban csapatnak a Mercedes egyik legújabb SUV-jével. A felvétel közepén láthatod azt a részt, ahol egy piros példány a mágikus csillapítás nélkül robog a terepen, a fekete pedig olyan rezzenéstelenül kel át a bukkanókon, mintha ott se lennének.

Az új futómű az egy mérettel kisebb GLE-ben is benne van:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.