A Mercedes újabb futurisztikus tanulmányt álmodott, de nem elégedett meg annyival, hogy tessék, ez lesz a jövő autója, állításuk szerint egyenesen az Avatar filmek világa ihlette a CES-en bemutatott koncepciót.

Az Avatar második részére még egészen 2021. decemberig várnunk kell, de addig is itt egy tanulmányautó, amit James Cameron filmjének világa ihletett. A Mercedes mutatta be a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításon, és a stuttgarti márka szerint azt mutatja meg, hogyan létezhet harmóniában az ember, a gép és a természet.

A nevében is az Avatart idéző Vision AVTR egy olyan futurisztikus jármű, aminek a formája és a technikája több módon is utal az állatvilágra.

A hátsó részén lévő 33 nyílást például a hüllők bőre ihlette, ezek mozgatásával többféle üzenetet képes továbbítani az autó.

A gömb alakú kerekekkel pedig oldalazva is tud mozogni.

A tanulmányautóban egyáltalán nincs kormánykerék, teljesen önvezetőnek álmodták,

és a hajtása is környezettudatosabb, mint a mai autóké. A padlóba épített akkumulátora ritka nyersanyagok nélkül készült, teljesen újrahasznosítható, a 110 kilowattórás telep 15 perc alatt tölthető fel és 700 kilométeres hatótávot enged, az elektromotor teljesítménye egyébként 477 lóerő.

A kezelése is sci-fibe illő, csak a középen lévő vezérlőegységre kell tenni a kezünket, és a biometrikus szenzorok adataiból az autó szinte kitalálja a kívánságainkat, a kezünket felemelve pedig a tenyerünkbe tudja vetíteni a menüt. A tanulmány egyértelműen a távoli jövő autója, mire kijön az Avatar ötödik része, majd visszatérünk rá, mi válhat valóra belőle.

A CES-en élőben is megnéztük a Mercedes jövőautóját, mutatjuk a részleteket:

Ez is érdekelhet:

Elektromos autót mutatott be a Sony

Az év eddigi legnagyobb meglepetése technológiai fronton.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés