Időnként különféle víziókkal állnak elő az autógyártók a jövő közlekedése témájában, most éppen a Mercedesnél osztották meg az elképzeléseiket. A Vision Urbanetic olyan önjáró elektromos jármű, aminek a felépítményét buszról furgonra lehet cserélni.

Könnyen lehet, hogy a következő egy-két évtizedben teljesen megváltozik a városok közlekedése, a legutóbb a Mercedesnél mutatták meg az ötleteiket. A Vision Urbanetic egy olyan elektromos hajtású jármű, aminek a felépítményét egyszerűen ki lehet cserélni. Az akkumulátor és az elektromotorok a padlóban kaptak helyet, erre kerülhet a városi busz vagy furgon karosszériája.

Az 5,14 méter hosszú kapszulaforma kisbuszba például kényelmesen be lehet sétálni, a fedélzeten 12 utasnak akad hely, nyolc ülőhellyel és négy állóhellyel.

A furgonváltozat pedig annyira kockaforma, amennyire csak lehet, ennek 3,7 méteres rakterébe a jelenleg használt teherautóknál jóval több rakomány férhet el.

A Mercedes szerint a jövő buszának nem lenne menetrendje, igény szerint közlekedésnek a járművek, amikor éppen többen szeretnének menni egy irányba, ezt  az okostelefonok korában elég könnyű kideríteni. Az alváz pedig felépítmény nélkül, önjáró módban is képes lesz eljutni a következő állomásig, hogy újabb feladatot lásson el.

Ilyen lenne a városi közlekedés jövője? A következő évtizedekben meglátjuk.

Eközben az oroszoknál:

Nem az önvezető jármű jutna eszedbe a Kamazról

A foci-vb-n mutatták meg a prototípust.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés