Fürödni indulhattak a Holt-Tisztára, csak ott volt keresztben az út. Nem zavarta őket.

„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 400 forgalomfigyelő kamerával rendelkezik a kezelésébe tartozó gyorsforgalmi hálózaton. Sok mindent láttak már a diszpécsereik rajtuk keresztül, de néhány fiatalembernek ismét sikerült olyat húznia, amire sokan nem is gondolnának” – írta a közútkezelő a frissen közölt videójuk mellé.

A felvételen ugyanis az látszik, hogy két fiatal a vadvédő kerítésen átugorva, majd a szalagkorlát alatt átbújva és a főpályán átszaladva jut át a túloldalra. Később másik kettő a pálya alatti átereszben mászik át.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Vélhetőleg Tiszapüspökiből mentek át a szajoli Holt-Tiszára fürdeni. Ugyanezen a helyen a cég szolnoki mérnökségének szakemberei már kétszer bukkantak vadvédő háló kivágás nyomaira, ezért a veszélyhelyzetre figyelmeztető tájékoztatókat helyeztek ki több helyre is a szakaszon, és persze bejelentették az eseteket, „hogy elejét tudják venni az ilyen veszélyes és meggondolatlan cselekedeteknek”.

Ez is érdekelhet:

Kicsúszott az út az ittas vezető alól az M3-as autópályán

Csoda, hogy a többi autós megúszta ezt a mutatványt.

Forgalomtól elzárt területre nem hajtunk, már ez az autós és motoros is tudja

Mindketten a felfestett területen akartak egérutat nyerni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában