Mondjuk úgy, hogy a szükség nagy úr.

Mint ismert, az akkor az FIA versenyigazgatójaként ténykedő Michael Masi nem úszta meg a 2021-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon történteket (a kétes bírói döntések révén Lewis Hamilton elvesztette a szinte már megnyert nyolcadik világbajnoki címét, és helyette Max Verstappen lett a bajnok). Kirúgták, vagyis megfosztották versenyigazgatói posztjáról.

Az FIA elismerte, hogy hibás döntés született a Hamilton vesztét okozó Abu-dzabi Nagydíjon

Szándékos csalás nem történt, csak emberi hibát vétett az azóta már kirúgott versenyigazgató.

Michael Masi helyét Niels Wittich és Eduardo Freitas vette át, ők váltják egymást bizonyos időközönként a szezonban. Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm szerint ugyanakkor legalább három versenyigazgatóra lenne szüksége a sportágnak, és úgy tűnik, hogy az a bizonyos harmadik személy is körvonalazódott már a fejében, aki pedig nem lenne más, mint Michael Masi. Szulajm egyébként azzal védekezik, hogy

„nem azt mondtam, hogy megszabadultunk tőle, hanem azt, hogy használhatjuk őt. (...) Nyitottak vagyunk mindenre.”

(Forrás: Eurosport, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piszok nagy botrány van készülőben Lewis Hamilton miatt az F1-ben

Ha nem is új, de egy mostantól szigorúbban vett szabály miatt kerülhet bajba Lewis Hamilton.

Hatalmas bukás lett a Miami Nagydíj

Úgy tűnik, Miamiban túltolták az F1-es amerikai álmot.

Nem is akárkire cserélheti le Vettelt csapata

Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés