A férfiak által uralt motorsportban is sikeres tudott lenni Michèle Mouton, aki negyven éve kis híján elnyerte a rali-világbajnoki címet Walter Röhrl elől, és aki nemcsak a szépségével, hanem a sebességével is hódított.

A hetvenes-nyolcvanas években, a rali-világbajnokság hajnalán egy szélvészgyors nő kápráztatta el a riválisokat a pályán. A motorsportot negyven évvel ezelőtt is a férfiak uralták – és jobban belegondolva uralják mind a mai napig –, de Michèle Mouton nem a szépségével tűnt ki közülük, hanem azzal, hogy nagyon gyors tudott lenni. A férfiak eleinte betolakodóként néztek rá, de Michèle megmutatta, hogy ugyanolyan sikeres lehet a pályákon, mint ők. Ha nem sikeresebb.

Komolyan gondolta a versenyzést

Michèle Mouton a francia Riviérán született, a parfümiparáról ismert Grasse városában, a szülei is virágtermesztéssel foglalkoztak a hatalmas birtokukon. Neki azonban más pályát szánt a sors, mert bár jogot kezdett tanulni, hamarosan inkább az autóversenyzés kezdte érdekelni. Nem is csodálkozunk rajta, ugyanis a francia futamok legendás hegyi pályái közelében nőtt fel, ahol rendszeresen vezette apja autóit, méghozzá nem is rosszul.

1972-ben egy barátja kérte meg, hogy segítsen neki felkészülni egy versenyre, és Michèle rövidesen ott találta magát az első vb-futam, a ’73-as Monte-Carlo-rali rajtjánál, mint navigátor. Az apja azonban azt javasolta neki, hogy ha komolyan gondolja a versenyzést, akkor próbálja ki magát pilótaként. Felajánlotta, hogy egy évig fizeti az autóját, és ha elég gyors tud lenni, akkor tovább is. Michèle már abban az évben nyolcadik lett a Korzika-rali betétfutamán.

Rácáfolt a sztereotípiákra

A következő szezonban a rali-világbajnokságon állt rajthoz egy Alpine A110-zel, a hetvenes évek második felében pedig már a Fiat színeiben ért el figyelemreméltó eredményeket, a korzikai futamon például egymás utáni három évben is ötödik helyen zárt. 1975-ben egy csak nőkből álló csapatban nyerte meg a kategóriáját a 24 órás Le Mans-i futamon, és ezzel nemcsak a versenytársak és a szponzorok figyelmét keltette fel, hanem a ralicsapatokét is.

Az Audi ralicsapata meglepetésre nem a sportág elismert férfi pilótái közül választott, hanem őt szerződtette

az újonnan fejlesztett 300 lóerős, turbómotoros, összkerekes quattro vezetésére. 1981-ben a portugál futamon az olasz Fabrizia Pons navigálásával hét szakaszon is a leggyorsabb lett, és a karrierje eddigi legjobb eredményeként a negyedik helyen zárt. Az Audit ettől fogva többé senki nem kritizálta azért, mert női pilótát igazolt le.

A Sanremo-ralin aratta első világbajnoki futamgyőzelmét. A rali aranykorában másként értelmezték a veszélyt

Még abban az évben az első világbajnoki győzelmét is megszerezte a Sanremo-ralin, olyan legendás pilóták előtt, mint Henri Toivonen és Ari Vatanen. Mouton teljesítménye meglepetésként érte a versenytársait. Vatanen még a futam alatt azt találta mondani, hogy soha nem fog egy nő ellen veszíteni. Később megbánta ezt a kijelentését, bocsánatot kért, és bevallotta: Michèle tempója mindenkit meglepett, és alaposan próbára tette a férfiúi büszkeségüket.

A B-csoport királynője

A legsikeresebb rali-világbajnoki szezonjának az 1982-es év, a B-csoportos korszak kezdete számított. Mouton és Pons ebben az évben már három futamot nyert: Portugáliában, Görögországban és Brazíliában is győztek. Két futammal a vége előtt 82 ponttal a második helyen álltak a bajnokságban, nem sokkal lemaradva a 89 ponttal élen álló Walter Röhrl után, aki abban az évben Opel Asconát vezetett, nagy fejtörést okozva az Audi csapatának.

Mouton legnagyobb ellenfelének Walter Röhrl számított, aki ezt az Opelt vezette 1982-ben

A világbajnoki cím karnyújtásnyira volt Michèle számára, és ez nem esett jól a mindig pragmatikus Röhrlnek, aki azt mondta, hogy nem fogadja el Mouton mögött a második helyet:

„Nem azért, mert kételkednék a versenyzői képességeiben, hanem azért, mert nő.”

Az elefántcsontparti futam előtt Michèle elvesztette az édesapját, ezért fel akarta adni a versenyt, de az anyja emlékeztette rá: az apja azt akarta volna, hogy versenyezzen, ezért mégis rajthoz állt.

Az elefántcsontparti futam jóval kimerítőbb volt egy európai versenynél
Mouton navigátora is nő volt: Fabrizia Pons

Mouton nem mondta el csapatának, hogy mi történt, és már a pokoli forróságban zajló futam első napján 25 perces előnyt épített fel Röhrl előtt, amit az ötezer kilométeres maratoni táv felénél egy órára növelt. A versenyautókat alaposan próbára tette az afrikai pálya, mind a ketten műszaki gondokkal küszködtek. Michèle nem sokkal a cél előtt felborult, és pár kilométerrel később kénytelen volt feladni a futamot, amivel Röhrl megszerezte a második világbajnoki címét.

Sosem intett búcsút a ralinak

A világbajnoki reményei ugyan elszálltak, de Mouton nem adta fel, és a következő években bizonyította, hogy egy nőnek igenis helye lehet a raliban. 1983-ban a bajnokság ötödik helyén végzett, majd ’85-ben rekordot döntött a Pikes Peak hegyi felfutón, ’86-ban pedig Peugeot 205 Turbóval nyerte meg a német ralibajnokságot. Mouton a B-csoportos raliautókkal együtt búcsúzott a versenyzéstől, de sosem távolodott el a ralitól.

1986-ban első nőként szerzett nemzeti bajnoki címet a raliban
A pályafutása során összesen 50 vb-futamon indult, és négy győzelmet szerzett, amivel a világbajnokság első és mindmáig egyetlen női futamgyőztese.

1988-ban a társalapítója volt a Bajnokok Tornájának, amit a balesetben életét vesztett versenyzőtársa, Henri Toivonen emlékére hoztak létre, és ahol a világ legjobb autóversenyzői nemzeti csapatokban mérkőznek egy közös pályán. Queen of Speed néven nemrég a Sky Channel készített róla dokumentumfilmet.

1983-ban a frankfurti autószalonon a Volkswagen standján
1985-ben ezzel az S1 quattróval nyerte meg a Pikes Peak hegyi futamot

Michèle Mouton megmutatta, hogy nőként is lehet érvényesülni a férfiak sportjának tartott raliban, és bár sokan próbáltak a nyomdokaiba lépni, a mai napig a legsikeresebb női raliversenyzőnek számít, akinek a képességeit annak idején Stirling Moss és Niki Lauda is elismerte. Michèle egyszer azt mondta, hogy sosem a férfiakat akarta legyőzni, hanem egyszerűen csak a legjobb autóversenyző akart lenni – és a karrierje láttán kétség nélkül a legjobbak közé sorolhatjuk.

(Képek: Audi, Opel, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Jean-Paul Belmondo mindig is rajongott az autókért

Ezért is kedveljük nagyon ezt a fickót.

Száz éve született Gianni Agnelli, akinek volt egy pár fantasztikus autója

A Fiat legendás vezére a legnagyobb olasz playboy volt, az autógyűjteménye is figyelemreméltó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés