Mostanra lett teljes a megújult Huracán kínálata, a Lamborghini bemutatta a legvonzóbb kivitelt, nyitott tetővel és hátsókerék-hajtással.

A Huracán a Lamborghini kisebbik sportautója, és a kisebbet értsd úgy, hogy azért ebben is V10-es motor dolgozik az ülések mögött.

Megvadult a kisebbik Lamborghini, itt a Huracán Evo

Több lóerő, új kütyük, átfésült forma.

A 2014-ben bemutatott modell tavaly kapott egy kisebb ráncfelvarrást, amikor Huracán Evo lett a neve, és az 5,2 literes motor teljesítménye 30 lóerővel 630 lóerőre nőtt.

Az eredetileg összkerekes Huracán már 2015-ben elkészült hátsókerék-hajtású változatban, és ezt a hagyományt újra felélesztette a Lamborghini.

A modellfrissített Huracán Evo előbb kupéként, majd most nyitott tetővel is kijött hátsókerék-hajtással. Az RWB teljesítménye valamivel szerényebb, de ez a modell is magára szedett 30 lóerőt.

A Huracán Evo Spyder ezzel 610 lóerőre és 560 Nm nyomatékra képes, amivel a másfél tonnás roadster 3,5 másodperc alatt gyorsul százra

és 324 km/óra a végsebessége. Mint a Huracán-család többi tagja, a Spyder is megkapta a ráncfelvarrással az új lökhárítókat és az okostelefon-tükrözésre képes műszerfalat.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában