Konnektorról tölthető hibridje eddig is volt, de nagyon kellett már a MINI-nek egy teljesen elektromos autó. Elsők közt néztük meg az újdonságot, ami ideális városi autónak tűnik, miközben akkora élményt ígér, mint a többi MINI.

Kérdezheted, hogy miért csak most jött ki az első teljesen elektromos autójával a MINI, amikor már szinte minden gyártónak van villanyautója. A kérdés jogos, de a MINI-nél nem tegnap kezdték a munkát, valójában minden elektromos BMW előfutára egy MINI volt. 2008-ban mutatták be az elektromos prototípust, amit aztán kisebb sorozatban legyártottak, és világszerte lízingbe adták, hogy a majdani vásárlók teszteljék a technikát.

Az előző generációra épülő MINI E paraméterei nagyon hasonlóak az újdonságéhoz,

az elektromotorja 204 lóerős volt, amivel 8 másodperc alatt gyorsult százra, a 35 kilowattórás lítiumion akkumulátorral 150-250 kilométert tudott megtenni egy feltöltéssel. A MINI E-ből több mint 500 darabot gyártottak, amit aztán New Yorktól Japánig alaposan próbára tettek, 2012-ben a londoni olimpián is szolgáltak a prototípusok, az egyikkel a Nürburgringen tíz perc alatti időt mentek.

A flotta tagjait aztán szétszedték, múzeumoknak adták, vagy bezúzták, a babérokat pedig a tapasztalatok alapján befejezett, 2013-ban bemutatott i3 aratta le, mint a BMW első sorozatgyártású elektromos autója. A MINI-nek egészen eddig be kellett érnie a Countryman alapjára épülő plug-in hibriddel, pedig

egy ilyen kompakt méretű, négy méternél rövidebb kisautó szinte kívánja, hogy legyen belőle a városi cikázáshoz ideális elektromos változat.

A klasszikus Miniből is építettek elektromost, nagyon kipróbálnánk:

A várakozásnak vége, végre itt a MINI Cooper SE,

aminek a neve azt mutatja, hogy a teljesítményét a Cooper S-éhez mérik, de a gyáriak is egyszerűen csak úgy hívják, hogy MINI Electric. A rotterdami kikötő egyik óriási csarnokában tartották a bemutatóját, és már a nagy leleplezés előtt tudtuk, hogy a kinézete nem nagyon fog eltérni a MINI-étől. Ott volt ugyanis egy álcázott példány, amin még a kamuflázstól is simán fel lehet ismerni az ikonikus formát.

Sokaknak pontosan ezért fog tetszeni, mert az elektromos MINI is éppen olyan stílusos kisautó, mint a többi, csak éppen villanymotor hajtja.

A külsején azért elhelyeztek néhány utalást, amiről azonnal kiszúrhatod akkor is, ha nem látod a zöld rendszámot rajta. A hűtőmaszkot egy szürke teli darabra cserélték, amire citromsárga betét került, sárgák a tükrök, és ott vannak még a konnektort ábrázoló emblémák is elöl és hátul.

Persze ha más színben rendelnéd, akkor nem kötelező kérni a sárga elemeket, és ezt már Oliver Heilmer, a MINI vezető formatervezője árulta el nekünk. A kedvenc részlete az autón a retró stílusú aszimmetrikus felni, ami szinte változtatás nélkül került át az elektromos MINI-t beharangozó futurisztikus koncepcióautóról.

A dizájner úgyis odavan a sneakerekért, és mi mással lehetne feldobni az autó külsejét, mint egy menő csukával?

Oliver számára ugyanakkor a legnagyobb kihívás volt elrejteni azt, hogy az Electric csaknem két centivel magasabb a többi MINI-nél.

A korábbi prototípusban még a hátsó ülések helyére került az akkumulátor, de most úgy kellett megoldani, hogy az utastér és a 211 literes csomagtér helykínálata megmaradjon, és a hasmagasság se csökkenjen. A megoldás az lett, hogy 18 milliméterrel megemelték a karosszériát, így befért alá az akkumulátor.

Mégsem lehet észrevenni az emelést, a dizájner ugyanis vaskosabbra vette a küszöböket és a kerékjárati ívek burkolatát.

Mivel elektromos autóról van szó, ahol sokat számít a légellenállás, ezért a tükrök áramvonalasabbak, és az alját is beburkolták,

az aerodinamikája ezért jobb, mint a többi MINI-nek. A karosszériaelemek többsége egyébként egy az egyben a Cooper S-ről került át, még a légbeömlős motorházfedél is.

A bemutató egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy a MINI Electric technikája mennyire egyezik meg a BMW i3-éval.

A válasz pedig az, hogy hasonló, de azért nem egy az egyben ugyanaz. Az akkumulátorcsomag például eltérő formájú, T-alakban építették be, és más beszállítótól is származik. A 184 lóerőre és 270 Nm-re képes elektromotor ismerős lehet az i3s-ből, de azt is át kellett alakítani, mert a MINI-ben az első kerekeket hajtja.

Kiemelték, hogy a tervezésnél fontos szempont volt a vezetési élmény, és a számok csupa jót ígérnek.

Az elektromos MINI ugyanis 7,3 másodperc alatt gyorsul százra, ami nem világbajnok érték, de 60 km/órára már 3,9 másodperc alatt felugrik, a végsebessége egyébként 150 km/óra. Az i3-hoz hasonlóan akár egy pedállal is lehet vezetni, olyan bika visszatáplálása van (a benzinesnél ezt hívnád motorféknek), de a BMW-től eltérően a MINI-ben ezt ki is lehet kapcsolni.

A lítiumion akkumulátor 32,6 kilowattórás kapacitása nem számít rekordnak, főleg az újonnan megjelenő elektromos autók közt, de a MINI-nél úgy gondolták, egy főként városban használt autóhoz elegendő lesz.

A reálisabb szabvány szerint 235 kilométert lehet vele megtenni egy feltöltéssel,

a töltése utcai oszlopról 11 kilowattal, a villámtöltőről 50 kilowattal is történhet, az utóbbihoz alig több, mint fél óra kell.

Mint kívül, úgy belül sem sokban tér el az elektromos MINI a többitől, de feltűnhet, hogy a kormánykerék mögé egy színes képernyős műszeregység került.

Az 5,5 colos kijelző dizájnja modern és logikus, egyszerűen leolvasható róla a sebesség és az akkumulátor töltöttsége.

Az elektromos MINI-hez széria lesz a kétzónás klíma és a navigáció, a hatékonyabb hőszivattyús fűtés sem marad ki, opcióból pedig ugyanolyan sokféle közül lehet válogatni, mint a többi MINI-nél.

Szóval elektromos autója már a MINI-nek is van, és alig várjuk, hogy próbára tehessük. Nem is kell olyan sokat várni vele, a gyártása ugyanis már novemberben elkezdődik, az első példányok 2020 márciusában érkeznek. Az ára pedig elég jónak tűnik, 10 500 000 forinttól kezdődik, és az állami támogatással kereken 9 millióra csökken. A BMW-nél tehát a MINI lesz az elérhetőbb elektromos autó, az i3 listaára ugyanis 13 millió forintnál indul.

Ha nem jön be az elektromos, akkor ez érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés