Sokunk álomautója volt a kilencvenes évek végén a ralipályákat uraló Mitsubishi Lancer Evo VI és a Subaru Impreza STi, és most ennek a két modellnek a limitált szériás kiadásával álltak ki gyorsulási versenyre.

A kilencvenes évek végén két limitált szériás sportmodell tartotta lázban a rajongókat. 1999-ben a Mitsubishi hozta ki a Tommi Mäkinen nevével fémjelzett különkiadást a Lancer Evo VI-ból annak emlékére, hogy a finn pilóta sorozatban negyedszer szerezte meg a rali-világbajnoki címet, mindvégig a japán márkával.

A legnagyobb riválisa a Subaru volt, és az 1992 óta gyártott Impreza addigra már számtalan változatban készült. A gyártó, hogy elejét vegye a Japánból importált példányok terjedésének, megkérte a versenyautóit építő Prodrive műhelyét, hogy

készítsen egy csúcsmodellt a kétajtós WRX STi-ból, amit P1 névre kereszteltek.
A két autó közül a Subaru a ritkább, hiszen az Impreza P1 összesen ezer példányban készült

a Lancer Evo Tommi Mäkinen Limited Edition több mint négyezer darabjával szemben. A teljesítményük egyformán 280 lóerő, ezért a carwow csapata utánajárt, hogy a több mint húszéves modellek közül melyik a gyorsabb a kifutópályán.

Látszik, hogy a két legenda közt nincs egetverő különbség, még az áruk is hasonló szintre kúszott fel: egy szép állapotú példányért 45 ezer fontot kérnek, ami 20 millió forintnak felel meg, de a fenti képeken látható Evo VI-ért több mint 200 ezer angol fontot adtak egy aukción, ami már a 90 millió forintos kategória. Neked melyik a kedvenced?

Melyik a kedvenc utcai raliautód?

Ez is érdekelhet:

16 évvel később is nagyon rendben van ez a Lancer Evo-koncepció

Szerinted is kár, hogy a Mitsubishi nem folytatta ezt a vonalat?

Colin McRae Subaruját kipróbálnánk az erdőben

Ez az Impreza, amivel megnyerte a világbajnoki címet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában