Már évekkel ezelőtt bejelentette a Hyundai, hogy saját pick-upot készít, és most úgy tűnik, hogy végre valóra is válik a Santa Cruz, ami még az idén piacra kerülhet.

2015-ben mutatta meg a Hyundai a Santa Cruz névre keresztelt pick-up koncepcióját, aminek a dizájnját annyira eltalálták, hogy akár abban a formában gyártásba is kerülhetett volna. A koreai márka platós terepjárójára azonban még éveket kellett várnunk, de most úgy tűnik, hogy idén végre tényleg valóra válik a Santa Cruz.

A Hyundai mutatott néhány sejtelmes előzetes képet az újdonságról,

amiből kiderül, hogy az alakját nagy vonalakban megtartotta, de azért változott is a koncepció. A nappali fényeket például az új Tucson stílusában a hűtőmaszkba rejtették, a karosszériát teljes értékű duplakabinosra változtatták, a hátfal és a hátsó lámpák is újak.

Nem is a Ranger és a Navara babérjaira törne vele a Hyundai, mert azokkal ellentétben nem alvázas, hanem

önhordó karosszériás lesz a Santa Cruz, vélhetően a stílusán kívül a műszaki alapokat is a Tucson adja kölcsön.

A teljes képet csak két hét múlva, április 15-én láthatjuk, akkor leplezi le a Hyundai hivatalosan is az újdonságot.

A Santa Cruz a márka alabamai gyárában készül majd, és elsősorban az amerikai piacra szánják, ezért nem valószínű, hogy találkozunk majd vele az európai utakon.

Ez is érdekelhet:

Fantáziával egy kisbusz is lehet izgalmas a Hyundai szerint

Űrhajóformával kerül gyártásba a Staria.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés