A Smart nevéről az apró városi mini juthat eszedbe, de ez már nem sokáig lesz így, a márka a jövőben nagyobb autókat fog gyártani, és hamarosan bemutatják, mire is gondoltak.

27 éve alapították a Smart autómárkát, a cég 1998-ban mutatta be és kezdte gyártani a városi miniautóját, ami azóta is meghatározza az európai nagyvárosok utcaképét. A kétüléses apróság mellé időközben újabb modellek csatlakoztak, de a Smart neve a mai napig egyet jelent a városi minivel, ami két éve már csak elektromos változatban kapható.

Megújult a Smart, amiből már csak elektromos van

Városi autóhoz tökéletes az elektromos hajtás.

Nagy változások előtt áll azonban a Smart, aminek 50 százaléka két évvel ezelőtt a kínai Geely birtokába került.

A Daimler és a Geely pedig azóta dolgozik közösen a Smart jövőjén, amiben a kétüléses Fortwo és négyüléses Forfour mellett további, elsősorban nagyobb modelleknek is jut hely. Az egyiknek a prototípusát hamarosan bemutatják.

Az újdonság egy kompakt méretű, elektromos hajtású városi SUV lesz, az egyik legdivatosabb kategória manapság,

ezért joggal számítanak nagyobb eladásokra. A modell a hírek szerint a Geely elektromos autóknak szánt padlólemezére épül, amire többek közt a Lotus, a Lynk & Co és a Volvo új típusait is építik majd.

A Smart elektromos crossoverét előrevetítő tanulmányautót várhatóan a szeptemberi müncheni autószalonon mutatják be,

és a végleges változata akár már 2022-től gyártásba kerülhet a Geely kínai üzemében, többek közt a MINI Countryman riválisaként, teljesen új arcot adva ezzel a jól ismert márkának.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés