Megszívta a Red Bull és az AlphaTauri is. Veszélybe került mindkét istálló Forma–1-es szerepvállalása.

Bombahírként szolgál a Honda váratlan bejelentése, miszerint a 2021-es idény után (ismét) elhagyja az F1-et. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy jelen állás szerint a Red Bull és az AlphaTauri motorpartner, vagyis energiaforrás nélkül maradt a 2022-ben kezdődő új érára:

A Honda 2015-ben tért vissza a sportágba, motorszállítóként állt össze a McLarennel, a partnerség nem tartott sokáig, három csúfos év után felbomlott. 2018-ban a japán energiaforrás akkorát bizonyított az akkor még Toro Rosso néven futó Alpha Taurinál, hogy 2019-től kezdve már a nagytesó Red Bullt is Honda-motor hajtotta – a két csapattal való társulás eddig 5 futamgyőzelmet ért.

A két istálló nagyon nincs könnyű helyzetben, korábban sem a Mercedestől, sem a Ferraritól nem tudtak energiaforrást szerezni, így valószínűleg a Renault-hoz lesznek kénytelenek visszatérni.

Eközben...

Alonso szerint Hamilton soha nem fogja megütni Schumacher szintjét

Megdönthet minden rekordot, a német legendát nem érheti utol, el is mondta, miért.

(Forrás, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés