Az első defekt után is elgondolkodhatott volna a C 63 AMG sofőrje, de nem tette, ezért addig driftelt, amíg csúnyán oda nem vágta az autóját.

A felvételen egy kaliforniai autós találkozó közönségét szórakoztatja a C 63 AMG vezetője azzal, hogy jókora köröket driftel az erre tökéletesen alkalmas autójával. Nem is abból lett a baj, hogy ezt a nézőkhöz közel tette, és még csak abból sem, hogy az utasok az ablakba ültek ki, és mindent megtettek, hogy kiessenek a kocsiból – hanem abból, hogy

a pálya finoman szólva sem volt alkalmas a driftelésre, és ezt a C 63 AMG sofőrje már az első defektnél észrevehette volna.

A gumiján kívül a lökhárítóját is sikerült leszakítani, de ez nem vette el a kedvét, kereket cserélt, és újra nekifutott, hogy aztán sokkal csúnyábban intézze el az autóját. Szerencsére a Mercedesén és a büszkeségén kívül másnak nem lett baja.

Ez is érdekelhet:

Lehet, hogy volt elképzelése ennek a mustangosnak, de akkor azzal is baj volt

Az eredmény mindenesetre egy teljesen értelmetlen balesetecske.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában