A brit több dolgot is szeretne az új kontraktusában rögzíteni, az egyiket el is árulta.

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton még mindig nem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését a Mercedesszel. Pletykák szerint ennek egyik oka az anyagiakban rejlik, vagyis csak rejlett, mert állítólag ebben már sikerült megegyeznie a két félnek:

Őrület, mennyit kereshet Hamilton, ha végre hosszabbít a Mercedesszel

Az F1 legtöbbet kereső pilótája továbbra is az F1 legtöbbet kereső pilótája lenne.

Azt pedig már Hamiltontól lehet tudni, hogy több dolgot is szeretne az új kontraktusában rögzíteni, az egyiket el is árulta:

„Az idei év megmutatta, hogy otthonról is lehet dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy a szerződésemben több Zoom-megbeszélés is szerepelni fog majd a személyes találkozók helyett, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kell repülnöm.”

A brit tehát kevesebbet szeretne bejárni a Mercedes központjába. Hamiltonnak ugyanis nagy szívfájdalma, hogy az F1 sűrű menetrendje – valamint idén a koronavírus-járvány – miatt nem tud elég időt tölteni a barátaival és a családjával. Ez azért egyáltalán nem tűnik ördögtől való kérésnek/feltételnek.

Eközben...

Hamilton elmondta, miért nem tudott megegyezni a Ferrarival

Többször is próbálkoztak egymással, de mindannyiszor befuccsolt az üzlet, már azt is lehet tudni, mi volt ennek az oka.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés