A hétvégén a megszokottnál is nagyobb volt a forgalom az utakon, és ez azt jelenti, hogy túlsúlyosra pakolt szerelvényből is találtak két újabbat.

Az M0-s autóúton igazoltattak a rendőrök egy román rendszámú szerelvényt, amiről hamarosan kiderült, hogy az össztömege a rakományával együtt meghaladta a megengedettet, 481 kilogramm túlsúlyt mutatott a műszer. A sofőrt 200 ezer forintra bírságolták, és az útját csak a jármű lepakolása után, szabályosan folytathatta.

Csak pár órába telt, hogy újabb túlpakolt szerelvényt találjanak, néhány kilométerrel távolabb egy szintén román rendszámos járművet vezettek ki a forgalomból.

A mérés során kiderült, hogy a túlsúly ebben az esetben még nagyobb, 1100 kilogramm volt,

így a megengedett legnagyobb össztömeg túllépése miatt 500 ezer, szabálytalan szállítás miatt 50 ezer forintra bírságolták a sofőrt.

(Forrás: police.hu)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
„Akárhogy is nézzük, Vettel nincs az öt legjobb pilóta között”