Manapság egyre több kisautót lehet kapni elektromos hajtású változatban, és ebből a sorból a Nissan sem maradhat ki: a Micra következő generációja is elektromos autó lesz, aminek dizájnja a sikeres ősét eleveníti fel.

A Nissan a Leaf bemutatásával forradalmasította az elektromos autók világát, és idén hasonlóra készül az Ariya bevezetésével. Nem állnak meg ennél a két modellnél, hiszen éveken belül a teljes európai kínálatukat villamosítják, és ennek következő lépcsője lesz a Micra utódja, ami elektromos autóként tér vissza.

Az új Micra a nemrég bemutatott Renault 5 testvérmodellje lesz, és ahhoz hasonlóan a sikeres elődje dizájnját eleveníti fel.

Míg azonban a Renault egészen a hetvenes évekig nyúlt vissza, addig a Nissan a kétezres éveket idézi, az akkor bemutatott békaformájú Micra stílusa tér vissza a vadonatúj modell cukin kerekded vonalaiban.

Kis Micra-történelem

A Micra első generációja még 1982-ben jelent meg, de igazán nagyot az 1992-ben bemutatott második szériával dobott a Nissan, a bakancsformájúnak is hívott kisautóval első japán gyártóként hódította el az európai év autója díjat 1993-ban. Az igazi népszerűséget a 2002-ben leleplezett utódja hozta meg a Micrának, ami barátságos békaformájával lopta be magát a vevők szívébe. 2010-ben ezt a dizájnt vitte tovább a negyedik széria, ami nem sikerült annyira jól, majd 2016-ban ismét stílust váltott a Micra, és a Clio testvérmodelljeként nagyobb, komolyabb, vagányabb kisautó lett belőle.

Az újdonság ugyanarra az alapra épül majd, mint a Renault 5, és a két modellt közösen is gyártják majd a franciaországi üzemben. A divatos külsejével az elektromos MINI és a Honda e riválisának szánják a Micrát, ami egyben új korszakot is nyit a Nissan történetében, ugyanis a korábbinál merészebb formájú autókra számíthatunk majd.

Ez is érdekelhet:

Retró stílusú elektromos autó lesz az új Renault 5

Így, ahogyan van, mehet is gyártásba!

Négy koncepció mutatja meg a Nissan elektromosított jövőjét

2030-ban már ezekkel a Nissanokkal autózhatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés