Ha valami 30 százalékkal bővül, abból nagyon nem szabad kimaradni. Az Opel Mokka X úgy benne van ebben a tetemesen bővülő SUV-szegmensben – mert hogy arról van szó –, hogy az csak na.

Nő az autópiac, és ennek mi örülünk. Az Opel Mokka eddig is szépen hasított a SUV-ok között, 2014-ben például az abszolút eladási top10-listára is sikerült beférkőznie a Skoda Rapid és a Suzuki SX4 közé. Most itt az új felfrissített Mokka X, aminek első szemmel látható újdonsága a parányi X-jelzés a Mokka mögött. Ne gondolj bele sokat, az X üzenete annyi, hogy SUV-val van dolgod - ha a képekre nézel, és az autó arányaiból nem derülne ki, ez a betű máris segít! Nemde?

De csak nézd nyugodtan tovább a képeket, abban segítünk, hogy balra a narancs árnyalatú Mokka X, jobbra a Mokka.

Én már tudom, hogy a bal oldali mennyivel jobb autó, ezért a szemem automatikusan arra áll rá, hogy az jobban is tetszik. Pedig nagy különbség innen nézve nincs kettejük között. A fényszórók például nem csak azért mutatnak szerintem ütősebben, mert arra volt szükség, hanem a feláras LED-fényszórók alakítják a harcias összképet, amitől vérmesebb hatást kell az amúgy jámbor kiskutyaforma.

Ha jobban megnézed, az is látszik a szélvédőn keresztül, hogy a Mokka középkonzoljából dudorodik ki a fedélzeti komputer kijelzője, ami a Mokka X-ben már egyáltalán nincs, oda beépítették az új Astra belterének ügyesen lekicsinyített klónját. És igen, ismét jól gondolod, az érintőképernyős kijelző is átköltözött az Astrából, végre nem kell tekerőgombokat és rejtette menüket keresni, hogy jól beállítsd az úti célt, vagy csatlakoztasd a telefont. Tényleg pofonegyszerűen működik minden.

És tudod mit, van még ennél is jobb, az OnStar szolgáltatás a Mokka X-ben is elérhető, pontosan ugyanazzal a tudással, ami a jóval drágább Zafirában. Mobilon keresztül meg tudod nézni, hogy áll a tank, zárva-e az ajtó. Útközben pedig egy hús-vér asszisztens lesi minden kérésed: ha baleset ér, orvost hív, ha szépen kéred, a navit is átállítja.

Azért abban van valami pikantéria, hogy egy SUV-ot simán el lehet adni elsőkerék-hajtással. Ha neked mindenképpen kell a 4x4, akkor válaszd a Mokka X adaptív összkerékhajtását, ami attól adaptív, hogy a hátsó kerekekre csak akkor ad a rendszer hajtást, ha szükség van hozzá, hogy épp ne akadj el a sárban vagy hóban.

És hogy mit tud még a Mokka X?

  • Hozzácsaptak a kínálathoz egy 152 lóerős 1,4-es benzinmotort. Ez a motor csak összkerékhajtással és automata váltóval kérhető. A dinamizmus vs. kényelem tengelyen utóbbihoz áll közelebb. Maradt a régi 140 lóerős turbós benzines is, annál a 4x4 és az automata csak külön-külön kérhető.
  • Még mindig népszerű a “suttogó dízel”, az Opel 1,6-os, 136 lóerős dízelmotorja, ez maradt is a kínálatban. Takarékos, dinamikus, nem is kell ennél jobb. Automata váltóval és 4x4-es kivitelben is kérhető - külön-külön.
  • Volt már szó a LED-es fényszórókról, de arról nem, hogy ezek milyen nagyszerű munkát végeznek. Adaptívan alakítják a fénycsóvát, nem kell babrálni a reflektorral, automatikusan kerüli meg a fény a szembejövőt, nem vakít, pont a megfelelő helyen vetítik előre a fényt, és jól bevilágítják a sötét éjszakában a kanyarokat is.
  • Opel Eye: a ráfutás, a sávelhagyás és a jelzőtábla-felismerés új kamerarendszere. Az a dolga, hogy az egyetlen kamerába integrált tudás segítsen neked megúszni a baleseteket.
  • AGR ülések: ha olyan ülésben ülsz, ami jobban bánik a gerinceddel, nem fájdul meg a hátad, később fáradsz el, ergo biztonságosabb fogsz vezetni. Az Opel kiáll az egészséges hátak mellett, az Astra után már a Mokka X-hez is rendelhetsz AGR üléseket.
  • Apple Carplay és Android Auto: ha ez a két rendszer fut a telefonodon, a leghasznosabb funkciók egyből használhatóak az autóban is, nincs szükség párosításra, Bluetooth-kapcsolatra. Ennél egyszerűbb nem is lehetne.
  • És ami a legjobb, az alapváltozat (1,6-os benzinmotorral, Selection kivitelben) alig több ötmillió forintnál.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ízléses retró a Ford Mustang GT hatvanadik évfordulós kiadása

További cikkeink a témában