A Pagani elkészítette a legendás Zonda R utódját, ami nemcsak erősebb lett nála, de a Huayra összes többi változatát is felülmúlja.

Hihetetlen, mennyi idő eltelt azóta, hogy 2007-ben a Pagani előállt a Zonda még kiélezettebb R változatával, most pedig a típus utódja, a Huayra is elkészült ebben az extrém kiadásban. A szuperautó szinte teljes egészében szénszálas anyagból és titániumból készült, ezért 200 kilogrammal könnyebb, mint a Huayra, csak 1050 kilogrammot nyom.

A 6 literes V12-es szívómotorja 850 lóerőre és 750 Nm-re képes, és hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket.

Az R ezzel nemcsak erősebb, mint a Huayra összes eddigi változata, de száz lóerővel a Zonda R-t is felülmúlja. A Pagani szerint a motort egészen 9000-es fordulatszámig lehet kihúzatni, a hangja a régi idők F1-es versenyautóit idézi.

Még csak animáción, de itt meg is hallgathatod:

A Pagani nem árulta el, hogy mennyire gyors lett a Huayra R, de sokat mond az adat, hogy 320 km/óránál 1000 kg leszorítóerőt termel. A hátsókerék-hajtású pályagép a becslések szerint két másodperc alatt gyorsulhat százra és a 400 km/órát is megfuthatja.

Csak 30 darabot építenek belőle, egyenként 2,6 millió euróért, ez 950 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Az olasz légierő előtt tiszteleg ez a limitált szériás Pagani Huayra

Csak három példányban készül a Tricolore, az ára is szuperszonikus.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában