Nem biztos, hogy kitalálod, melyik típusnak állít emléket ez az amerikai izomautó, amit a hetvenes évek stílusában építettek meg, de a lemezei alatt korszerű technika dolgozik.

Két évtizede már annak is, hogy megszűnt a Plymouth márka, és a képen látható egyedi autó egy még régebbi korszakának állít emléket. 1967-ben jött ki a Plymouth izomautója, a GTX, amelynek utolsó szériáját 1971-ben gyártották, ez adta az ihletet a képeken látható járgánynak, amit egy totálkárosnak tartott Dodge Challengerből építettek.

A hetvenes évekbeli Plymouth GTX, ami az ihletet adta

Ha már úgyis hiányzott a Challenger orra, a Hendrick Motorsports műhelyében

úgy döntöttek, hogy a ’71-es Plymouth GTX stílusában öltöztetik fel az izomautót.

Az egyedi frontrész és a karosszériaidomok is a hetvenes évekbeli ősmodellt elevenítik fel, amely egyébként akkoriban is a Dodge Charger testvérmodelljének számított. Steve Mirabelli munkáját dicséri az autó, amire nem egyszerűen üvegszálas elemeket aggattak fel, hanem valóban fémből formálták meg az izmos karosszériát.

Az ötven évvel ezelőtti Plymouth GTX-ben még 7,2 literes V8-as volt a Hemi-motor,

a Challenger alapjára épülő új modell a széria 5,7 literes V8-ast kapta meg, de erre aligha lehet panaszunk. Az eleve retró stílusú Challengerből készített modern Plymouth GTX ebben az állapotában került a Bring a trailer aukciójára, ahol 63 ezer dollárért talált gazdára.

Ez is érdekelhet:

Leesik az állad ennek a gyönyörű Dodge Chargernek a motorjától

7,2 literes V8-as volt benne eredetileg, de kerestek hozzá valami nagyobbat.

1000 lóerős Dodge Chargerrel váltotta valóra a gyerekkori álmát

Hellucination a neve a Speedkore legújabb alkotásának.

Hellcat-motorral igazi pusztító ez a klasszikus Dodge Charger

Ha nem tudnál dönteni a régi és az új Charger között, itt a megoldás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában