A Volvo sportváltozatából lett önálló márka a Polestar, és a teljesen elektromos hajtású autójából most megjelent a csúcsmodell, még ha csak prototípusként is.

Két éve jelent meg a Volvótól különvált márka második modellje, a tisztán elektromos hajtású Polestar 2.

A Tesla Model 3 legnagyobb ellenfele lesz az új Polestar 2

500 kilométeres hatótáv 40 ezer euróért.

A kínálat csúcsa mostanáig az a kétmotoros változat volt, ami 408 lóerős teljesítményre és 600 Nm nyomatékra képes, és már ez is bőven elegendőnek hangzik, de a Polestar az idei goodwoodi fesztiválon bemutatott egy még erősebbet.

Az egyelőre név nélküli változat teljesítményét 476 lóerőre növelték,

és a Polestar 2 többi részét is ehhez igazították. A futóművet három centivel leültették, keményebb rugókat és feszesebb lengéscsillapítókat szereltek be, elöl és hátul is kapott toronymerevítőt az autó, aminek a szélesebb nyomtávja miatt a sárvédőjét is át kellett alakítani.

A külsején ezt leszámítva nem sokat változtattak, az ültetésen kívül az új lökhárítókat, a 21 colos kerekeket, a színre fújt maszkot és a hosszában futó versenycsíkot fedezhetjük fel rajta.

A Polestar egyelőre nem tervezi, hogy gyártásba adja a tuningolt kísérleti modellt,

de nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy hamarosan rendelhetővé válik.

Ez is érdekelhet:

Megjött az első szállítmány a Tesla Model 3 legnagyobb riválisából

Európába érkezett a Polestar elektromos autója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában