Egy amerikai nő elhatározta, hogy mind a hét kontinensen indul a veterán Porschéjével, amivel jótékony célokra gyűjt. A kaland utolsó állomásaként az Antarktiszt is bevette a lánctalpasra alakított versenyautóval.

Még 2013-ban határozta el Renée Brinkerhoff, hogy elindul a legendás Carrera Panamericana versenyén a veterán Porschéjével, és a 356-ossal mostanáig már hat kontinensen állt rajthoz, miközben jótékony célra gyűjtött. Csak a hetedik kontinens, az Antarktisz maradt ki, és nemcsak azért, mert ott nincsenek autóversenyek, hanem azért is, mert a jég birodalmában még autózni sem nagyon lehet.

Megmutatta magát a lánctalpas Porsche 356

Az Antarktiszra készülnek vele.

Renée azonban eltökélte, hogy az Antarktiszt is meghódítja, és ehhez alaposan átépítették a veterán Porschét, amit hátul lánctalpakkal, elöl sílécekkel szereltek fel. A pandémia miatt két évet késett a projekt megvalósítása, és idén is csak egy kis késéssel értek a helyszínre, de

a csapatnak végül sikerült elérnie a célját, 356 mérföldet teljesíteni a Porschével az Antarktiszon.

A képeket látva egészen fantasztikus kaland lehetett, ami időnként próbára tette a Valkyrie Racing csapatát.

Az Antarktiszt ismerők szerint az utóbbi nyolc évben nem volt olyan rossz idő a kontinensen, mint idén, a mínusz 18 Celsius-fokos hőmérsékletet jelentősen rontotta az erős szél. A Porschét egy speciálisan átalakított Toyota Hilux szervizautó kísérte, és időnként szükség is volt szerelésre, a légszűrő és a karburátor például teljesen befagyott, és

egyszer úgy tűnt, hogy motort is kell cserélni, de szerencsére minden reggel vígan indult a Porsche.

A fagyos kontinens rendesen próbára tette a csapatot, a nagy fehérségben néha semmit sem lehetett látni, és a rádiók sem mindig működtek, ami megnehezítette a tájékozódást.

Renée szerint általában csak harmincas tempóval tudtak haladni, de még az is száguldásnak tűnt,

és mivel nem tudtak előre üzemanyagot kikészíteni az útvonalon, ezért több rövidebb szakaszon, csillagtúra-szerűen tették meg a kitűzött 356 mérföldes távot.

A projekt sikerét mutatja, hogy Renée már 500 ezer dollárt gyűjtött jótékony célokra, és azt mondja, bár a Porschét családtagként szereti, ha valaki egy nagyobb összeget ígérne az alapítványa számára, akkor azért odaadná neki. Mihez fog most kezdeni? A 65 éves nő azt mondja, még megdöntené a Déli-sarkra vezetés rekordját, ami jelenleg 39 óra, és bár a távolság jóval nagyobb, több mint 1100 kilométer, szerinte a Porschével meg tudná csinálni.

Ez is érdekelhet:

Karácsonyfával a tetején nagyot megy ez a Porsche

A Hennessey szállítja az idei szezon leggyorsabb karácsonyfáját.

Felfedeznénk Ausztráliát egy Porsche Taycannal ezeket a képeket látva

Rendesen összekoszolták az elektromos Porschét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés