A Porsche elektromos autója mérföldkőhöz érkezett, idén ugyanis már több Taycant adtak el, mint 911-est, ezzel a márka harmadik legnépszerűbb modelljévé lépett elő.

Csak idő kérdése volt, hogy a Taycan mikor előzi meg a 911-est a Porsche eladásaiban, hiszen az év eleje óta folyamatosan csökkent a különbség a két modell között, majd most kiderült, hogy az első három negyedévben 28 640 darab fogyott a Taycanból, és 27 972 darabot adtak el a Porsche lényegét jelentő 911-esből.

Mégsem kell aggódnia a Porschének, hiszen a Taycan nem a 911-estől veszi el a vásárlókat, hanem főleg új ügyfeleket hoz a márkának.

A 911-es eladásai 10 százalékkal nőttek, de még ezzel is a negyedik helyre szorult vissza a modellek rangsorában azzal, hogy a Taycan feljött a dobogóra. A két legnépszerűbb Porsche azonban még mindig a két szabadidő-terepjáró, a Cayenne ugyanis 62 451 példányban fogyott, a Macan eladása a 61 944 darabot érte el.

Úgy tűnik, hogy a Taycan iránt már érezhetően nagyobb az érdeklődés, mint a Panamera iránt,

azaz a Porsche immár hagyományosnak nevezhető, belsőégésű motorral szerelt limuzinja és kombija iránt, amiből idén eddig 20 275 darabot adtak el. Az eredetileg a Porsche belépőmodelljének tervezett 718 Cayman és 718 Boxster pedig 15 916 vásárlót vonzott idén.

Lehet, hogy sejtetted, de Porschéből is már Kínában adnak el a legtöbbet, 69 789 darab fogyott az összesen eladott 217 ezer autóból, míg a legnagyobb, 30 százalékos növekedést felmutató Egyesült Államokban több mint 51 ezer, Európában pedig 56 ezer autót adtak el, ebből csak a német piac 19 ezer autót tett ki.

Ez is érdekelhet:

A villanytúraterepkombi-dragsterszupersportautó: Porsche Taycan Cross Turismo

A 380 lóerős alapváltozat is csodálatos masina, a csúcsmodell vezetését pedig valamilyen vadászgép-pilóta-szintű alkalmassági engedélyhez kellene kötni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ez történik az autóddal, ha gyorsan áthajtasz egy fekvőrendőrön

További cikkeink a témában