Porsche Creative Talks néven hívta életre a Porsche Centrum Budapest azt az eseményt, amelyen két neves magyar tervezőmérnök gondolatait hallgathattuk meg. Varga Péter és Domokos Balázs is maradandót alkotott a saját területén, ráadásul kifejezetten fiatalon, kitartásuknak köszönhetően tettek szert hírnevükre, szakmai elismertségükre, mert elég bátrak voltak ahhoz, hogy megvalósítsák álmukat.

Varga Péter nevét az autós szakmában, főleg hazánkban szinte mindenki ismeri, hiszen a Porsche modellek külső formatervezéséért felelős csapatot vezeti, immár tizennyolc éve a márka kötelékében dolgozik. Sok más mellett az ő nevéhez fűződik a jelenlegi 911 Turbo S egyszerre modern és hagyományőrző formaterve is. A beszélgetőpartnere, Domokos Balázs a saját területén hasonlóan sikeres életpályával büszkélkedhet, nemzetközi versenyeken díjazott építész, a Group Dyer társtulajdonosa, a legutóbbi jelentős magyarországi projektje például a budapesti Etele Plaza belsőépítészeti tervezése volt.

Két tervező, két, látszólag egymástól távol álló iparág

Az egyikük statikus, gyakran monumentális formákban gondolkodik, míg a másik munkájának eredménye nemcsak álló helyzetben, hanem mozgás közben is lenyűgözi a szemlélőt. Balázs olyan épületeket tervez, amelyeknek évtizedeken keresztül meg kell állniuk a helyüket az időjárás viszontagságaival, az infrastruktúra fejlődésével és persze a divat változásával szemben is. Péter pedig négy keréken képzeli el és önti formába a jövőt, miközben egy pillanatra sem engedheti el a márka múltját. A kiemelkedő életpályájuk mellett a Porsche sportautók szeretete is összeköti őket: Péter jelenleg egy Panamera Sport Turismót vezet, Balázs választása pedig a Péter által formatervezett 911 Turbo S-re esett.

Névjegy

Domokos Balázs a természetből merített ihletet, és felfedezte magában a „formáló erőt”, hogy elképzeléseit kibontva létrehozza az általa megálmodott valóságot. Németországban végezte tanulmányait, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg mesterdiplomáját.

Varga Péter kisgyerekkorától folyamatosan autókat rajzolt, majd németországi tanulmányait követően a Porsche nyújtott ihletet és lehetőséget a közös munkára. Az első munkája a Porsche Panamera Turbo lökhárítója volt, azóta az elmúlt 18 évben az összes jelenleg futó Porsche modell tervezésében közreműködött.

Mi kellett a sikerhez?

Mi kellett ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen a saját szakterületén? „Tehetség, szorgalom és szerencse” – vágja rá Balázs, azzal kiegészítve, hogy az ambíciói viszik előre, hogy mindig nagyobbat, komplexebbet alkosson. Péter szerint a sikeressé válás kulcsa a tehetség, a szorgalom és persze a szerencse. Fontos, hogy többet nyújtsunk másoknál, ez a plusz tíz százalék azonban arányaiban sokkal több munkát követel. És persze kreativitást: „elképezni olyan dolgokat, amelyek nem léteznek, és megvalósítani azokat”.

Péter a dialógusban hisz, amely a jól összeszokott, több generációt is képviselő csapatán belül alakul ki. A hatékony, egyenes kommunikáció viszi előre ezt a folyamatot, és saját ötleteiből, illetve a kollégák egyedi elgondolásaiból rajzolják fel és csiszolják tökéletesre a Porschéket. Terveztek egy „inspirációs falat” az irodájukban, ahol különböző elképzeléseket szemléltetnek, és ma már nemcsak az iroda fala, hanem a folyosók és minden más fal is „inspirációs fallá” alakult, tele ötletekkel. Balázs szerint az ötlet mindig válasz egy kérdésre. Ezek a „válaszok” inspiráción alapulnak, és segítenek létrehozni a koncepciót, amely a megvalósuláshoz vezet.

A tökéletesség hajszolása

A beszélgetés során gyorsan megtalálta a közös pontot a két formatervező. Miért éppen Porsche? „A kilencvenes évek elején láttam először egy 911 Turbót Münchenben” – meséli Balázs. – „Lenyűgözött, a mai napig előttem van az a pillanat. Azt is meg tudom mondani, hogy pontosan hol állt akkor az a Porsche. A Matchboxok közül is a legszebb formája a Porschéknek volt. Szerintem a 911 Turbo S az autók királya. Az tetszik a 911-ben, ahogy a korábbi formai elemeket beolvasztják az újba, és ez által tökéletesítik a terméket.” A formatervezőnek a jövőre vonatkozóan is volt tippje: „Mivel a végletekig tökéletesítették a terméket, én az egyedi szériákban látom az irányt”.

A tökéletesség hajszolása korántsem egyszerű folyamat. Varga Péter számára a 911 Turbo S fejlesztése jelentette a legnagyobb kihívást. „A teljesítmény által követelt megoldásokon kívül a legnehezebb feladat az aerodinamika és a formaterv kibékítése.” A tradíciók és a fejlesztőcsapat elvárásai között kellett megtalálni az optimális középutat. Például akkor, amikor a hátsó, rendkívül széles sárvédőhöz úgy kell préselni a széles lemezt, hogy az minden lehetséges helyzetben, sokezer legyártott példányban is tökéletes maradjon. Számítógépes szimulációk, modellezés és rengeteg aprólékos tervezés segíti elő, amely rendkívül percíz összehangolt együttműködést igényel a Porsche különböző részlegei között.

„Az autó talán az egyik legkomplexebb termék. Sok szempontot kell figyelembe venni a megalkotásánál, a műszaki elvárásokat, az aerodinamikát, a biztonsági eszközöket.”

„A Porsche 911 a kezdetektől folyamatosan fejlődő alapkoncepcióra épül es tökéletesedik. Az emberek döntik majd el, és az idő, hogy mi válik időtlenné. Mi a legjobbat próbáljuk kihozni belőle” – meséli Péter. „Egy autó megformálása nagyon intenzív és komplikált folyamat. Az utastér, a belső dizájn és a kijelzők kialakítása valóban követi a vásárlói igényeket, hiszen egy autót több ezer példányban el is kell tudni adni, és a vásárlók generációinak rajongása emeli a Porsche márkát ilyen magaslatokba.”

A dizájn két oldala

Mi a helyzet a két terület közötti átjárással? Péter felesége formatervező, ezért talán még a bútorok tervezését el tudná képzelni, de azt rögtön hozzáteszi, hogy „az autók dinamikus objektumok, ellentétben az épületekkel és más tárgyakkal, amelyek viszont statikusak. Más emocionális töltet szükséges ahhoz, hogy autót tervezz. Egyszerűen látnod kell mozgás közben, amikor megalkotod.”

Balázs is rajzolt autókat, de szerinte az építészetben tágabb lehetőségei vannak a formatervezésre, és ez szélesebb alkotói spektrumot jelent számára. Az építészetben a tér határolása, közrefogása valósul meg. A terek megalkotása során komplex műszaki elvárásoknak és egyéb más szempontoknak is meg kell felelnie. A tág értelmezéséhez hozzátartozik a berendezések, belső bútorzat tervezése is, ez jelenthet számára még új távlatokat. Balázs szerint az építészetben a keretet az határozza meg, hogy a funkció és a forma mennyire tud „együttműködni”.

Varga Péter és a Porsche jövője

Az autóipar jelenleg hatalmas változás előtt áll, amely már megkezdődött. Az elektromos autók tervezése teljesen más hozzáállást kíván, az új kihívások mellett pedig a Porsche számára kifejezetten fontos, hogy megőrizze a márka alapértékeit. Az átalakulás az első teljesen elektromos Porschével kezdődött, a Taycan azóta több modellváltozatban is megjelent, és jelenleg is mércét jelent az akkumulátoros elektromos autók kategóriájában.

„Érdekes szemléleti váltás volt, hogy míg a 911-es tervezésénél a leszorítóerő volt a szempont, addig a Taycan esetében grammonként kellett kiszámolni, hogy mivel lehet energiahatékony működést elérni. A felnitervező részlegnek pedig a fékek hűtését kellett megoldania” – meséli Péter, és hozzáteszi, hogy az elektromos autókkal kapcsolatban a Porschénak logikus stratégiája van.

A Taycan megalkotásánál a teljesen elektromos hajtás megtervezése mellett fontos szempont volt, hogy fenntartható forrásokból gazdálkodjon a gyártás is.

Varga Péter szerint a modernizáció útján csak a jó kombinációt kell megtalálni, és a jövőre hatvanéves Porsche 911 várhatóan az elektromos autók korában sem fog jelentősen eltérni a tradicionális vonalaktól.

„Az önvezetés kapcsán abban vagyok biztos, hogy a Porsche marad az egyik utolsó autó, aminek mindig lesz kormánykereke, hiszen ez a márka a vezetőről szól.”

A Porsche vezető formatervezője hosszú távra tervez a márkával, amely a szívéhez is közel áll. Igazi autórajongóként persze sok ikonikus modellt szeret, mondhatná, hogy a Jaguar E-Type vagy egy klasszikus Ferrari is ott van a kedvencei között, de számára ez mindig változik. „Az idősebb kollégáimat szoktam azzal heccelni, hogy a régi autók a múzeumokba valók. A péknél is a friss kenyeret kérem, valójában autókból is az újakat szeretem. A Porsche 911 GT3 RS-sel például nagyon szívesen hazamennék”.

A legkisebb lábnyomot hagyni

Domokos Balázs ebben a tekintetben már révbe ért, szerinte amikor valaki eléri azt az autót, amivel tud azonosulni, akkor megvan az álomautója, legyen szó akár régi, akár új modellről. Akárcsak az autóiparban, az építészetben is a fenntarthatóság az uralkodó elv. Balázs megerősítette, hogy az épületek megtervezése és a kivitelezése kapcsán egyik fő szempont most a „legkisebb lábnyom hagyása”.  Ez abban is megnyilvánul, hogy egy épület alkotóelemeit mennyire lehet újrahasznosítani, adott esetben szétszerelni. Az épületek a jövőben karbonemisszió szerint is kategorizálva lesznek, és nullás emissziós értékre már most el kell kezdeni törekedni.

Balázs jelenleg egy resort nyolchektáros – egyébként autómentes – belső parkját tervezi, ahol az jelenti a kihívást, hogy az utakat, és így a létesítmények kiszolgálását is a föld alatt kell megvalósítani. „A világ változik. Azzal tudunk versenyképesek maradni, ha ezzel együtt változunk és fejlődünk” – foglalta össze mondanivalóját Domokos Balázs. „Évekig szomjaztam a még nagyobb sikerre és felelősségre, de most jól érzem magam ott, ahol vagyok. Szakmailag rengeteg új téma és kihívás foglalkoztat minket, különös tekintettel a márkakommunikációra és a felhasználók visszajelzéseire. Szerintem ezen a területen nagy változások várhatók” – tette hozzá zárásként Varga Péter.

Ez is érdekelhet:

A felismerés, hogy nem is a 911-es kellene a Porschék közül

Végigpróbálni a Porsche-sort felhőtlen élmény. Választani viszont nem lenne könnyű.

Így lett gyakornokból a Porsche dizájnfőnöke a zseniális magyar fiatalember – Varga Péter-interjú

Varga Pétert egyetemista korában hívta magához a Porsche, ma már a cég külső dizájnért felelős igazgatója, még sincs saját íróasztala, és az otthonába is három év alatt került étkezőasztal.

És ezt olvastad már?
Még az is lehet, hogy elveszik Verstappen tavalyi világbajnoki címét