A Fordnál nem riadnak vissza attól, hogy elektromos hajtásút építsenek a legendás Mustangból, és a legújabb prototípus egy eleve gyorsulási versenyekre készült változat, ami 1400 lóerős teljesítményre képes.

Megosztotta a rajongókat a Ford, amikor Mustang Mach-E néven mutatta be azt a tisztán elektromos hajtású crossovert, ami hamarosan a kereskedésekbe kerül.

A legendás sportkocsi legújabb generációja persze marad benzines, de abból is épült már egy villanymotoros prototípus, aminek elég ígéretesek voltak a paraméterei.

A Fordnál most ebből építettek egy olyan változatot, amit eleve gyorsulási versenyekre szántak, és ezt rögtön megmondod róla, főleg a speciális gumikról és a hátuljára szerelt támasztókerékről.

Szükség lehet rá, ha a hátsó kerekeire állva rajtol a Mustang, amiben az elektromotor teljesítménye 1400 lóerő,

a legnagyobb nyomaték pedig 1500 Nm, és ez a villanymotorokra jellemző módon azonnal az indulástól elérhető.

A hatvanas évekbeli elődje után Mustang Cobra Jet 1400 névre keresztelt gyorsulógép ezzel két másodpercen belül eléri a százas tempót,

és újabb két és fél másodperc múlva már 200 km/órával száguld. A gyáriak szerint 8 másodperc alatt futja le a negyed mérföldes távot, az év vége felé ezt már a versenyeken is bizonyíthatja az elektromos Mustang.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában