Nincs még egy olyan pilóta a Forma–1 történetében, mint a finn.

Kimi Räikkönennek nem sikerült jól a Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, az utolsó helyet sikerült megcsípnie az időmérőn, a futamon pedig a 15. helyig tudott csak felkapaszkodni, vagyis nem jött össze neki a pontszerzés a Hungaroringen.

Hamilton ijesztően könnyedén verte el a teljes mezőnyt a Hungaroringen

Újabb nagyon sima rajt-cél győzelmet aratott a hatszoros világbajnok.

Azonban ezen a jónak nem igazán nevezhető versenyhétvégén is sikerült azért valamit leraknia az asztalra a finnek, konkrétan új rekordot állított fel:

Räikkönen pályafutása során 246-szor ért célba, ami azt jelenti, hogy nála egy pilóta sem tudott több futamot befejezni.

Kimi ezzel egyébként Fernando Alonso 245-ös csúcsát adta át a múltnak. De a kétszeres világbajnok spanyol akár vissza is veheti magának a rekordot jövőre, ugyanis miközben a finnek egyelőre nincs szerződése 2021-re, addig Alonsóval már egészen biztosan találkozni fogunk a következő idényben:

Hivatalos: Alonso 2021-ben visszatér az F1-be

Oda, ahol a legnagyobb sikereit érte el.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés