Ezt hívják lehetetlen kérésnek.

Hétvégén Szocsiba látogat a száguldó cirkusz, ezért muszáj felelevenítenünk a 2018-as Orosz Nagydíj egy klasszikus, Kimi Räikkönen-es momentumát: a futam 13. körében történt, hogy az élen autózó Valtteri Bottas kiment kerékcserére, egy körrel később a harmadik (akkor még ferraris) Sebastian Vettelt is kihívták a boxba, így Lewis Hamilton vette át a vezetést, Räikkönen pedig a második helyre került a Ferrarijával – ekkor a maranellóiak a lehetetlent kérték finn pilótájától:

Azaz: a Ferrari azt kérte, hogy a finn figyeljen arra, hogy Hamilton kimegy-e kerékcserére vagy sem, majd tegye az ellenkezőjét. A baj ezzel csak az volt, hogy Kimi sokmásodperces hátrányban volt Hamiltonhoz képest, így nem is tudott máshogy reagálni, minthogy

„dehát nem is látom őt”.

A futam végül a Mercedes kettős győzelmével ért véget, Hamilton és Bottas mögött Vettelnek és Räikkönennek csak a harmadik, illetve a negyedik hely jutott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában