A gyártók természetesen mindig aszfalton mérik a 0-ról 100 km/órára gyorsulás idejét, pedig egy szabadidő-terepjárónál érdekes lehet az is, hogy különböző terepeken mennyi idő alatt éri el a tempót. A Land Rovernek eszébe jutott az ötlet, és egy Range Rover Sporttal kipróbálta.

550 lóerős, kompresszoros V8-as motorjával a Range Rover Sport SVR változatának nem esik nehezére, hogy 4,7 másodperc alatt elérje álló helyzetből a százas tempót. De mi a helyzet akkor, ha ennél nehezebb terepen próbálják meg? Ennek kiderítésére a gyáriak különböző helyekre vitték el az autót, és lemérték az értékeket. A Range Rover meglepően gyors volt mindenhol, nézd csak:

Indulás előtt mindig beállították a megfelelő terepet a Terrain Response 2 rendszer kapcsolójával, így az összkerékhajtás éppen az aktuális körülményekhez igazította a működését. Lehet murvás, saras, füves vagy homokos a terep, a 21 colos kerekekkel szerelt SVR alig maradt el a gyári értékektől. És ugyanez az autó még sziklát mászni is képes volt.

A képeket és a helyszíneket elnézve szívesen kipróbáltuk volna a különböző felületek tapadását.

És az megvan, amikor a korábbi Stig egy sípályán küldte le az autót 150-nel?

Stig hó nélküli sípályán száguldott le egy széria Range Roverrel

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában