Tegye fel a kezét, aki elsőre észreveszi a különbséget Max Verstappen idei és tavalyi autója között.

A Red Bull a mezőnyből negyedikként mutatta be a 2021-es autóját, ami a (koronavírus-járvány következtében bevezetett költségcsökkentést szolgáló) szabályok miatt nem sokban tér el a tavalyi modelltől – és a neve is ezt sugallja, ugyanis az RB16B nevet kapta, a tavalyit ugye RB16-nak nevezték:

Az idei autó festésében sincs akkora nagy megfejtés: a színvilág megmaradt, az Aston Martin neve viszont eltűnt, helyette, mexikói szponzorokat lehet fellelni a kasztnin. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy Max Verstappen csapattársa idén az Alexander Albont váltó Sergio Pérez lett.

Chris Horner csapatfőnök elmondta, hogy bár sokat nem lehetett változtatni az autón, azért bízik benne, hogy a tavalyihoz képest is ütőképesebb versenygépet sikerült alkotniuk.

A Red Bullt egyébként idén hajtja utoljára Honda-motort, ennek megfelelően a japánok mindent beleadnak, hogy felérjenek a csúcsra:

Egy kisebb „trükkel” már 2021-ben világbajnok lehet a Red Bull

Pár hónap és látni fogjuk, mi sülhet ki ebből.

Az első benyomások pedig bíztatóak:

Még a végén tényleg bajban lesz a Mercedes a Red Bull miatt

Az osztrák istálló megkeserítheti a címvédő életét.

További autóbemutatók időpontjai:

Március 2. – Mercedes, Alpine
Március 3. – Aston Martin
Március 5. – Williams
Március 10. – Ferrari

A Haas még nem jelentett be hivatalos dátumot.

Már bemutatta:

Tök jól néz ki Räikkönen új Alfa Romeója

Megérkezett a C41, ami könnyen lehet, hogy Räikkönen utolsó F1-es autója lesz.

(Fotó: Red Bull Racing)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés