A tanulmányautó után sorozatgyártásra kész változatban is megmutatta a Renault a Megane névre keresztelt elektromos crossovert, ami a kategória egyik legnépszerűbb modelljének címére pályázik.

Még a múlt ősszel mutatta meg a Renault azt a tanulmányautót, amiről már akkor tudni lehetett, hogy hamarosan gyártásba kerül, most pedig a végleges változatát ismerhetjük meg a kompakt méretű crossovernek. A franciák hasonló sikerekre számítanak vele, mint a kisautók között a 2012 óta kínált Zoéval. Nem a Megane közvetlen utódja, de nem adtak neki külön nevet: ez a Megane E-Tech Electric.

Az új Megane E-Tech Electric ugyanarra az elektromos autóknak tervezett padlólemezre épül, mint a Nissan Ariya, de egy kategóriával kisebb nála.

4,21 méter hosszú, azaz 15 centivel rövidebb, mint a jelenlegi Megane, és csak öt centivel magasabb nála.

A 2,7 méteres tengelytávjának köszönhetően pedig belül legalább olyan tágas, mint az ötajtós kompakt.

A gyáriak szerint 24 colos kijelző valójában két képernyőből áll,

a kormánykerék mögött egy 12,3 colos kijelzővel a műszereknek, és a középkonzolon egy 12 colos, álló formátumú érintőképernyővel az új, Android-alapú infotainment számára. Az alapmodellben 9 colos az érintőkijelző, az irányváltó kar pedig a kormányoszlopra került.

A Renault kétféle akkumulátorral és kétféle teljesítménnyel kínálja majd az elektromos Megane-t.

Az alapváltozat első kerekeit 130 lóerős motor hajtja, míg a csúcsmodell 218 lóerőre képes, és 7,4 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebességet 160 km/óránál korlátozzák. A 40 kilowattórás akkuval 300, a 60 kilowattórással 470 kilométeres hatótávot ígérnek.

A gyorstöltés nagy előnye az elektromos Megane-nak, hiszen a Zoéhoz hasonlóan 22 kilowattos váltóáramú töltésre is képes,

míg a nagyobb akkumulátoros modell 130 kilowattal tölthető egyenáramon, amivel 30 perc alatt 300 kilométerrel növelhető a hatótáv. A padlóba épített 395 kilogrammos akkumulátor a legvékonyabb a piacon.

Az alapból 18, de akár 20 colos kerekekkel szerelt Megane E-Tech Electric a legújabb vezetéssegítő asszisztenseket is megkapja, 3D képet adó parkolókamera, teljesen automatikus parkolás és kamerás visszapillantó tükör is lehet benne.

A Renault újdonsága a Kia e-Niro és Volkswagen ID.3 ellenfeleként jövő tavasszal érkezik a kereskedésekbe.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Hulk is elfogadná ezt a rendesen kipattintott Suprát