A legújabb Megane is elérkezett a ráncfelvarrásához, amikor nem is igazán a formáján változtattak, hanem inkább a technikáján: új kijelzőket és plug-in hibrid hajtást kapott.

1995-ben jelent meg a Renault Megane, aminek a négy generációjából eddig több mint hétmilliót adtak el. A jelenlegi széria 2015-ben jött ki, úgyhogy itt volt az ideje a modellfrissítésnek, és nem aprózta el a Renault. A formáján még nem sokat kellett igazítani, a valódi újdonságokat az utastérben és a motorházfedél alatt találjuk.

A Megane megtartotta a mutatós formáját, de újak az akár teljesen LED-es fényszórók és a hátsó lámpák,

futófényesek lettek az irányjelzők, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, új könnyűfém kerekek és színek is jöttek a kínálatba. Lehet választani sportosabb külsővel is, ez az R.S. Line nevet kapja, és megmaradnak az igazán izmos RS modellek is.

Naprakész lett a műszerfal azzal, hogy a Clio és a Captur mintájára a Megane is új kijelzőket kapott.

A kormánykerék mögött 10,2 colos színes képernyő mutathatja a műszereket, a középkonzolra 7 vagy 9,3 colos érintőképernyő került,

az utóbbi álló formátumú, és a Renault legújabb rendszere fut rajta. A klímaberendezésnek is újak a kapcsolói.

A legnagyobb újdonság az, hogy a Captur után a Megane is megkapta a Renault új hibrid hajtását, méghozzá rögtön a konnektorról tölthető változatot.

Az 1,6 literes benzinmotorból és elektromotorból álló E-Tech rendszer 160 lóerős, és a 9,8 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 50 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan.

A hibrid Toyoták babérjaira törnek a legújabb Renault-k

A Clio és a Captur után a Megane is hibrid lesz.

A motorkínálat többi része keveset változott, az 1,33 literes négyhengeres benzines a 115, 140 és 160 lóerős változat mellé elérhető lett egy takarékos, 100 lóerős kivitelben,

az év végén a háromhengeres benzinmotor 1.0 TCe is bekerül az autóba 120 lóerővel.

Az 1,5 literes turbódízel 95 és 115 lóerővel kérhető.

A kínálat része maradt a Megane RS, most már egységesen 300 lóerővel

kapja meg az 1,8 literes, turbós benzinmotort, akár kézi, akár automatizált váltóval. A Trophy kivitele erősebb már nem lesz, de gyorsabb még lehet a feszesebb futóművel és lengéscsillapítással, az önzáró differenciállal és a harapósabb fékekkel.

Ez is érdekelhet:

Rendesen kikönnyítették a Megane RS legkiélezettebb változatát

A Nürburgring körrekordjához alapos fogyókúra kellett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés